Ugrás a tartalomhoz Lépj a menübe
 


A létezés ritmusa

2010.06.18

A létezés ritmusa

Reigl Judit életmű - kiállítása ma nyílt meg a debreceni Modemben


Soha nem hallottam a nevét. Nem ismertem munkáit sem annak a festőnőnek, akinek képeiért az egész világon rengetegen rajonganak.
37 alkotását jegyzi a párizsi Centre Pompidou, s azután röppent neve a világhír felé, hogy az egyik legjelentősebb európai modern gyűjtemény, a londoni Tate Modern is megvásárolta egy munkáját.
Ki is Ő? 1923-ban született Kapuvárott. Szőnyi István növendéke volt, majd 1946 és 1948 között Olaszországban a római Magyar Akadémia ösztöndíjas növendéke lett. Ma is nagyon aktív életet él Franciaországban Párizs környékén.
1950 -ben nyolc sikertelen kísérlet után nyugatra emigrált. Szentgotthárdnál sikerült átlépnie a zöld határt, hogy maga mögött hagyhassa a vasfüggönyt. Ő maga így vall erről:

„Elhagytam egy politikai rendszert, hogy azután egyhez se tartozzak. Sem kivándorló, sem menekült nem vagyok. Útlevél, bevándorlási engedély, minden pénz és személyi adatok nélkül, valóban szabadon vágtam át a kukoricaföldeken, hogy megkezdhessem új életemet.”

Gyalogosan indult Párizs felé. Elnézve a művésznő törékeny testét, s látva, ahogyan a kameráknak magyaráz, szinte kivetítem magam elé azt a fiatal nőt, aki úgy dönt, mindegy, éhezik-e, de Neki azt kell festenie, amit belső tüzének heve diktál. Egyetlen fillért sem vitt magával, mert még a diktatúra pénze sem kellett neki, hiszen nem akart megfelelni a zsdanovi elvárásoknak.
Az 1950-es éveket a tudat kalandozásainak nevezi, míg az 1960-asok már a mozgáséi és az emberi testté.
A Pantha rei alapmotívuma André Bretont is magával ragadta. A szürrealizmus legnagyobbika így ír Reigl Juditnak egy levelében:
„Ön olyan ritka képességek­nek van birtokában, amelyek meglepnek egy nő részéről, és hiszem, hogy hatalmas dolgokat fog beteljesíteni”.
Később a festőnő mégis túllép ezen a korszakán.
Az 1950-es évek végén és a következő évtized elején születik meg a Guano – sorozat, címében is utalva József Attila A város peremén költeményének párhuzamaira, s arra, hogy a festőnő ugyan szűknek érezte az ország határait, de gyökereit mégis innen identifikálta.
Autonóm művészet ez a teljes pompájában! Hihetetlen a keletkezése is. Műterme padlóján a művész az elrontott képeket szőnyeg gyanánt használta, járt-kelt rajtuk, s hagyta porosodni őket. Majd gondolt egy nagyot, s festett rájuk egy réteget. Ezután módszeresen és szisztémák nélkül elkezdte lekaparni őket.
Az 1960-as évek közepétől azonban már a lebegő formák, s a súlytalanság élményei izgatták képzeletét. Ebbe a tematikába illeszkedik bele az Ember is, mint figuráns, markáns és dinamikus jelenség teljes nemiségével egyetemben. Ezek a munkái a gesztusfestészetet idézik erős vonalaikkal, foltjaikkal, szokatlan formáikkal… Aztán már csak a nemi identitás nélküli korporalitás számít. Sőt! Innen is tovább lép! A Folyamat című kompozícióban csak figurálisan elrendezett, absztrakt formák szerepelnek, s nincsen a szó szoros értelmében vett kompozíció.
Ekkor már nemzetközileg is ismert, elismert. New York hozta meg számára az igazi sikert.
Ha dinamikájukban nézzük ezeket a képeket, észrevesszük furcsa, hullámzó, vibráló mozgásukat.
A semmi ágán (nem meglepő a ciklus címe! Ismét József Attila a névadó!) ciklus három tematika köré csoportosul: a Megfizethetetlen test, Egy test többes számban és Kint.
Ezek az alkotások kiemelik az ember testét a fogyasztói társadalom szférájából, hogy a metafizikai univerzum terében radikális redukcióval tárulhassanak fel a létezés kérdései, az egzisztencialista kiszolgáltatottság és az egyetemes képzetek.
Magyarországon a közgyűjteményekben mindösszesen egyetlen Reigl Judit kép található, amelyet a művésznő személyesen ajándékozott a Ludwig Múzeumnak.
Kitartó, konok ember. 2005-ben ugyanis azzal a kéréssel hívta fel Makláry Kálmán műgyűjtő-galériavezetőt, hogy visszavásárolná tőle egy képét, mivel szerinte az alkotás avatatlan kezekbe került. Ez a beszélgetés a mai kiállítás gyökere. A szándék visszájára fordult.

Több éves szervező munka eredménye a mostani tárlat, amelynek Makláry Kálmán és Gulyás Gábor a kurátorai, s ebből az alkalomból egy kétkötetes katalógus is született.
A párizsi Pompidou Központtól kezdve ma New Yorkon keresztül (MoMA, Metropolitan Museum) Londonon (Tate Museum) át Debrecenig, a MODEM Modern és Kortárs Művészeti Központba is eljutott a valaha látott legmonumentálisabb Reigl retrospektív kiállítás, hogy egészen 2010. szeptember 17-ig gyönyörködhessenek a városunkba látogatók e képi világban.
„Reigl Juditot nem lehet bekategorizálni, mert ő egész egyszerűen a Festő” – írta róla néhány éve Jean-Paul Ameline, a Pompidou központ művészettörténésze.
S hogy mennyi mindent jelent a városnak és Magyarországnak e tárlat?
Magát a művésznő egyik képének címében megfogalmazott gondolatot, a „Határtalan szabadságvágyat”…
A művészet igaz támogatását, hiszen nem kisebb emberek, mint Kósa Lajos, Debrecen város polgármestere, országgyűlési képviselő és Halász János, a Nemzeti Erőforrás Minisztérium államtitkára nyitották meg a kiállítást biztosítva arról a nagyközönséget, hogy a Modem máskor is támogatásukat élvezi az ilyen nagyszabású tervek megvalósításában, s kérve azt, hogy akik ott voltunk, vigyük hírét ennek a tárlatnak.
A magam csekély erőivel én ezt Velük a legnagyobb egyetértésben megteszem.
Szombaton már itt a Múzeumok Éjszakája. Mindenkit szeretettel vár a Modem!
A tárlat a nagyközönség számára június 18-ától látogatható.

M. Fehérvári Judit

Debrecen, 2010. június 17.

 

Hozzászólások

Hozzászólás megtekintése

Hozzászólások megtekintése

Nincs új bejegyzés.