Ugrás a tartalomhoz Lépj a menübe
 


Órák a pokolban

2010.10.29

A borzalom nem jelenti be, hogy látogatóba jön hozzánk...nem telefonál és nem küld levelet sem. A semmiből érkezik és mindent magával visz..
Életet, összekuporgatott vagyont, munkát, otthont, állatokat, növényeket, álmokat és reményeket és nem marad más utána, csak a kérdés: Miért?
...a fiatal anya gyermekét mentette....sikerült biztonságos helyet találni számára, neki azonban már nem jutott ideje arra, hogy önmagát mentse. Órákig volt foglya az „egészségre ártalmatlan”, az ördög kedvelt színében tetszelgő, maró, a pokol bűzét árasztó iszap fogságában, deréktól lefelé...a fiatal férfi bajbajutottakon igyekezett segíteni, amikor a híd leszakadt és az őrjöngő vörös áradat magával ragadta..., az alig egy éves gyermeket az édesanyja karjaiból tépte ki a gyilkos massza...az idős, beteg emberek fel sem ocsúdhattak, házuk udvaráról vitte őket magával a halál...Miért?
Híradó...képek és hangok...ülsz a televízió előtt, nézed a képeket, hallod a hangokat, elmagyarázzák neked és tudatosítják benned, hogy igen, megtörtént...látod a rombolást, a pusztítást, nézed az elkeseredett embereket, a halott, Mars béli tájat..., a megmérgezett vizekben száz és ezerszámra pusztuló élőlényeket,...hallod azt is, ahogy a milliárdos vállalkozó – ahelyett, hogy az elsők között ragadna lapátot és takarítaná a szennyet – a manapság oly „divatos” „nem a mi felelősségünk” „ …mi nem hibáztunk...” „....minden szabályt betartottunk...” banális, de annál vérlázítóbb mondatait szajkózva, gyáván a háttérben maradva lapít. Bizonyára híres-neves „sztárügyvédek” hada már azon dolgozik, hogy a nevét tisztára mossák vértől, szennytől, vér színű szennytől. Ülsz a televízió előtt, a hangok és képek eljutnak a tudatodig, de nem te vagy az áldozat, nem a te szeretteiddel történnek a borzalmak, nem a te házad és nem a te életed, ami előtted pereg.
A valóságot nem tudja visszaadni semmilyen kommunikációs csatorna. Az iszonyat helyszínére kell menned – nem „katasztrófa turista”-ként. Látnod kell a pusztítást, a rémült embereket, a ki nem mondott kérdéseket, azt az elképzelhetetlen romhalmazt, ami néhány napja még egy kisváros volt, a valaha árnyat adó, csendes és elmélyült sétára hívó park pusztulását, a házak ablakain beömlő vörös szenny mindent magával ragadó mocskát, az összetört és szétzúzott autókat, a bezárt üzleteket, a maszkba „öltöztetett” gyerekeket...Háborús övezet. Ostromállapot. Borzalom, felelősség, katasztrófa, halál, ökológiai megsemmisülés, a természet évtizedes lábadozása... gondolatok, szavak kavarognak bennem, a „semmi sem lesz már ugyan olyan” érzése...képtelenség, nem lehet könnyek nélkül, a tehetetlen düh érzése nélkül, a „valakinek felelnie kell ezért” érzése nélkül, az én mit tehetek? - érzése nélkül egyetlen lépést sem megtenni. Remény kell az embereknek. Ez az, amire a legnagyobb szükségük van. Több száz ember - tűzoltók, katonák, rendőrök, katasztrófa védelmi szakemberek, mentősök, önkéntesek - dolgozik éjt nappallá téve, azon hogy a város ismét élhető legyen. Emberfeletti erőfeszítéseket tesznek azért, hogy visszaadják a reményt és a hitet, a biztonság elrabolt érzését. Megnyugtatják a kezét tördelő, sírva reszkető idős nénit, a gyermekét féltő anyát, a gyermeket váró kismamát, a családjáért aggódó apát...nincs „etnikai” hovatartozás, nincs hátrányos megkülönböztetés,nincs fekete és fehér, csak segítségre szoruló és segítséget nyújtó emberek vannak. Hit és remény.

A borzalom nem jelenti be, hogy látogatóba jön hozzánk...nem telefonál és nem küld levelet sem... A semmiből érkezik és mindent magával visz.

Az önzetlen segítség, az együttérzés, az összefogás, a tenni akarás, az önfeláldozás nem jelenti be, hogy megérkezik hozzánk. Nem telefonál és nem küld levelet sem.
A semmiből érkezik, DE mindent magával hoz.


Moon

 

Hozzászólások

Hozzászólás megtekintése

Hozzászólások megtekintése

Nincs új bejegyzés.