Ugrás a tartalomhoz Lépj a menübe
 


Csalódások

2011.10.15

 

1.

Néha elmondanám,
hogy nyelőcsövemben rekedt
az elmaradt beszélgetések
savas öntete és egyre csak marja
a holnapot, s hiába
az ígéretek színes szőttese,
csak a klór nehéz
éneke skálázza
légcsövemben a ritmust,
míg lelkem egén
varjak károgják az
ősi rigmust:
Ne fuvolázz,
áthat a gyász…

2.

… akkor talán kérdeznél is,
de hiába,
nem felelnék,
mert torkom imája
szertefoszlott,
mint az a sárga gáz,
mi egyre csak tivornyáz
hörgőimet dugítva végül,
hogy arcom is belekékül…
Belefagytam a mába.

3.

Zokogni volna jó!
Szabadon egyre csak sírni,
nem ítélni, nem esküdni,
a percből csöndem kiszakítni,
elhalkulni, csíjjázni, bubulni,
akár gyermekek ölében a mese…

4.

…” csodasápadtan” élnék,
ha babonás éjeken dalolhatnék,
hangszerem is volna ekkor,
az lennék, mint egykor…

5.

A Hegyen épített város képe
oly sokszor megigézett:
emiatt tudtam feledni
a nyers igéket, a szégyent,
midőn egyre csak vártam,
s a Csoda ravatalánál
elbűvölten minden
fájdalmam torkomba zártam.

M. Fehérvári Judit

Debrecen, 2010. 09. 17.
 

 

Hozzászólások

Hozzászólás megtekintése

Hozzászólások megtekintése

Nincs új bejegyzés.