Ugrás a tartalomhoz Lépj a menübe
 


Guarino da Verona: Janus Pannonius

2010.05.05

Guarino da Verona: Janus Pannonius

Ő volt a legtehetségesebb tanítványom. Tizenhárom évesen került a kezem alá Ferrarában. Én már idős ember voltam, 63-ik évemben jártam, de mégis megfiatalodtam, amikor beléptem közéjük, a nyüzsgő, izgága kamaszifjak közé. Janus, mint barátja, Mantegna képén látható, sovány volt, vékony nyakán kissé kerekded fej ült, élénk tekintettel. Tulajdonképpen azért küldte nagybátyja hozzánk, Itáliába, mert gyenge tüdeje nehezen viselte el a hűvös, ködös északi tájak időjárását. Mellbajra volt hajlamos. Eleinte sokat köhécselt, de aztán gyógyulni látszott, és amíg Ferrarában tartózkodott, különösebb betegség nem támadta meg. Az iskolában hamar kitűnt tehetsége. Verselni egy év múlva már olyan kiválóan tudott, hogy akár ezer sort is elszavalt rögtönözve, bármilyen témáról. Az iskolámról tudni kell, hogy ott a tananyag legnagyobb részét az újonnan felfedezett ókori szerzők és művek tették ki. Őket, és azokat olvastuk, magyaráztuk, szenvedéllyel. Elmélyítettem diákjaimat az aritmetika, a természettan, a szónoklattan tudományában is. Igazi humanista iskola volt, minden a könyvek körül forgott. (Ez persze nem jelentette azt, hogy ne élvezhették volna ki az életet fenékig. Sőt! Én magam is erre buzdítottam őket, s ha élemedett korom ebben meg nem akadályozott volna, talán velük is tartottam volna. Tény, hogy Janus epigrammái közül számos erotikus élményt jelenít meg, de hogy ezek közül melyik valódi, az bizonytalan. Minden kamaszfiú, míg tényleg nem csinálta, szóban, a testi dolgok legszakavatottabb értője, s egyúttal harsányan trágár és perverz.) Janus kedvtelve olvasott minden ókori költőt. Kedvencei közül Vergilius, Ovidius, Horatius, Lucanus, de különösen a csípős humorú Martialis emelkedett ki. Éppily szívesen olvasta a régi filozófusokat, Platónt, de főleg Plótinoszt és Senecát. Kisebb és nagyobb költeményei az iskolai feledatok kiváló megoldásai voltak. Epigrammát pillanatok alatt írt, rengeteg maradt meg belőlük, némi túlzással a középkor utáni idők legnagyobb epigramma-szerzőjének tarthattuk. Írt hosszabb verseket is, például megmaradt egy nagy leíró verse: A szelek vetélkedése Aeolus előtt címmel, aztán készített két dicsőítő verset, egyiket nekem címezve, és rólam szól illetve az iskolám új szellemét magasztalja. A másik ilyen panegyricus Jacobus Antonius Marcellus velencei hadvezérhez szólt. Az ókori szerzőkkel együtt feltámadt az ókori Róma hadi szelleme is, s az ifjúság példaképei nemcsak a híres költők, filozófusok voltak , hanem a hadvezérek is. Belőlük is, ha hadi dolgokban voltak tehetségesek, az új kor hadvezérei, condottierik lettek, és zsoldos seregükkel elszegődtek valamelyik gazdag észak-itáliai városhoz. A városok is mindenben az ősi Rómát utánozták, építészetben, hadügyben, gazdaságban. Velence és a vetélytárs Genova a levantei tengeri kereskedelemből gazdagodott meg mérhetetlenül, Firenze és Milánó pedig bankárai és textilkereskedői révén. Voltak aztán olyan kisebb városok, mint Verona, Padova, Bologna, Ferrara, amelyik hol ide, hol oda csapódott, az erősebb oldalára, s ha nem akarta, hogy teljesen kiszolgáltatott legyen, maga is zsoldos sereget fogadott függetlensége megvédésére. Elég dolga akadt tehát a hadvezéreknek, s a fiatalok úgy tekintettek rájuk, mint az istenekre, hisz ifjúságában az ember hogyne csodálná azokat, akiknek hatalmában áll városokat rommá tenni, vagy országokat feldúlni. Ferrarában az Este család uralkodott hercegi rangban és pompával. Bőkezű mecénásai voltak iskolámnak, amely így messze földön híres lett, és távoli vidékekről is érkeztek tanítványok, Frankhonból, Németföldről, Pannóniából. A tehetősebb magyar ifjak több mint száz éve itáliai egyetemeket választottak szellemi kiteljesedésük színteréül, így Vitéz János, Janus nagybátyja is meg volt győződve arról, hogy a mi iskoláink a kor legmagasabb színvonalán állók. Nemcsak gyógyulni, hanem szellemi fejlődését biztosítani is küldte hozzánk Janust, akinek kitűnő emlékezőtehetségéről, gondolkodásáról addigra már meggyőződhetett. Otthon - magas színvonalú iskolák híján - ez a rohamos fejlődése nem ment volna végbe, mint nálunk. Négy év után Janus hazatért Nagyváradra. Nagybátyja püspöke volt a városnak, s nevelője a híres törökverő, Hunyadi két makacs és vad fiának. Mondják, hogy nemrég, tragikus események után, éppen a kisebbik fiú, Mátyás lett, alig kinőve a kamaszkorból, az ország királya. Visszatérve Janus Itáliába, hozott egy gyönyörű verset, Búcsú Váradtól címmel. Ez a vers már több volt, mint az iskolai feladatok megoldása, bölcs és szép, zengzetes és mély elégia, amilyet csak az igazán érző és okos idősebb költők írnak. Vannak benne persze utalások az ókori kedvencekre; pl. a jeges téli táj leírása erősen emlékeztet Horatius versére, a Thaliarchushoz címűre. (Itt jegyzem meg, hogy a Horatius-versben is utalás az a részlet Alkaiosz egy szép kis töredékére.) Még az iskolámban barátkozott össze Janus Galeotto Marzióval. Galeotto idősebb volt nála hét évvel, a diákcsínyek, tréfák nagy mestere, s ezekben Janus hamarosan felnőtt hozzá, s elválaszthatatlan társak lettek. Galeotto nehezen ült meg sokáig egy helyen, folyton új meg új kalandokat kívánt, így azután bejárta Európát, hol katonáskodással, hol orvoslással, hol írással keresve kenyerét a fejedelmi udvarokban. Janus visszatérése után történt , hogy Bizáncot elfoglalták a törökök. Vészjósló előjel volt ez Európára nézvést, de mint minden rosszban, ebben is volt pozitívum: megjelentek a bizánci bölcs emberek Itáliában, és görögül tanítva az ókori bölcseletet, az eredeti irományokba nyerhettünk általuk betekintést. Az első Manuel Khrüszolorasz volt, aki az 1400-as évek elején jött segítséget kérni Itáliába a terjeszkedő török ellen, és aztán itt ragadt. Őt követte Bésszarion bíboros, akinek sokoldalú műveltsége valamennyiünket magával ragadott, különösen Platónról szóló előadásai. Janus elhagyta iskolámat, és a padovai egyetem jogi fakultására került, ahol mint teológus-jogász végzett. Hiába! Hazájában - jelentős városok híján - világi pályára kerülni még nem lehetett, így maradt az egyházi karrier. Ebben nagy reményei lehettek hazatérte után, hiszen Hunyadi Mátyás magával vitte az udvarba nevelőjét, Vitéz Jánost, kancellárnak, s így Janus előtt is egy fényes pálya lehetőségei nyíltak meg. Rögtön nagyváradi kanonok lett, s ebben benne volt az is, hogy hamarosan főpap lesz belőle. (A vallomás itt megszakad...)

(Guarino da Verona 1460-ban, 86 éves korában meghalt, így nem tudta követni tanítványa további pályáját. Kénytelen lesz a narrátor átvenni a szerepét.)

Még nagyváradi kanonoksága alatt elnyerte a királyi személynöki tisztséget, majd egy év múlva Pécs püspöke lett, s a királyné főkancellárja. Ekkor ért pályája csúcsára, hiszen bejáratos volt az udvarba, politikai iratok, oklevelek írója, az ország egyik legbefolyásosabb embere.
Ugyanakkor egyre többet betegeskedett, tüdőbaja kínozta, különösen a tábori élet viselte meg, amikben Mátyás gyakori hadakozásai miatt kénytelen volt részt venni. S noha elismert koszorús poéta volt, egyre kevesebbet írt, hiányzott a műveletlen Magyarországon a verset értő közönség. 1465-ben mozdult csak ki, imádott Itáliájába vezetett útja, követi minőségben, az újonnan beiktatott pápához, hogy az nyújtson segítséget a Mátyás által a török ellen tervbe vett hadjárathoz. Ekkor hozta haza magával a jóbarátot, Galeotto Marziót, és számos értékes könyvet.
Megélénkült munkakedvvel görögből fordított, Homéroszt, Plutarkhoszt, Plótinoszt. Tervezte egy Hunyadi-eposz elkészítését is, amelyben a török elleni harc szükségességét mutatta volna be, de az elkészült részletek elvesztek.
Részt vett Mátyás csehországi hadjáratában 1468-ban. A török elleni új védelmi rendszerben a déli országrész megvédését kapta feladatul, s ezért, rövid időre, horvát bánnak nevezte ki a király. Nem sokkal később azonban elhidegültek egymástól - ebben valószínűleg Janus régi ellenfele, a Budán tartózkodó pápai követ, Lando krétai érsek volt a ludas. Az elhidegülés vége az lett, hogy Janus egyik fő szervezője lett nagybátyjával együtt annak az összeesküvésnek, amelynek célja a kiskorú lengyel trónörökös, Kázmér behívása volt, hogy a nemzet erejét a török elleni harcra koncentrálja. Mátyás ugyanis egyre inkább a nyugati harcokat helyezte előtérbe, s a török elleni védelmet főurakra hagyta, annak minden anyagi vonzatával együtt. Az összeesküvés felszámolása során Janus elmenekült, s Itáliá felé útközben érte a halál, a Zágráb melletti Medvevárban. Élt harmincnyolc évet.


 

 

 

 

Hozzászólások

Hozzászólás megtekintése

Hozzászólások megtekintése

Nincs új bejegyzés.