Ugrás a tartalomhoz Lépj a menübe
 


Március 15-ére

2012.03.09

 

 

„Históriája más népnek is van, nagyobb is talán, mint nekünk, – jövője fényesebb akárhánynak, – gazdagabb valamennyi. S mi az a honszeretet? Lelki gyöngeség, költői rajongás, gyermeki ösztön. Ha kérdeni találja benned valami titkos érzelem: nem látod-e ez ismerős rónákat, miknek virágait is névszerint ismered? nem andalog-e emléked azon ház küszöbén, hol gyermekéveidet eljátszottad? nem csengnek-e füledbe azon ismerős dallamok, mik a mezők virágaival együtt teremnek? nem jelennek-e meg álmaidban mindazok arcai, akiket szerettél? nem alszol-e csendesen, azt tudva, hogy fejed szülöttefölded keblén pihen? nem száll-e szivedbe büszkeség, ha a múltakra gondolsz, s nem dagad-e önérzettől, ha a jövőre nézesz? s mindezeket magaddal fogod-e vihetni? a délibábos rónákat, az ismerős hajlékot, az édes dallamot, a kedves arcokat, az emléket és a reményt, mely a nemzet életéhez van kötve?”

(Jókai Mór: Vándoroljatok ki!)


„Gyerekként „mesztélláb” megyek a földúton a szikrázó nyárban, a lábujjaim
között átbugyborékol a forró homok. Az őszi esték a szitáló ködben, az enyészet
és a fölszántott föld különös illata leng körülöttem. Távolról halk füttyentéseket
hallok, de már nem félek, mert apám elmagyarázta, hogy ez az ugartyúk hangja.
Apám különben is fogja a kezemet. Megmutatja a vérehulló fecskefüvet, az egér-
árpát, a lándzsás levelű úti füvet. Az ott a szőriszarka s az a madár, amelyik bukfencezni is tud röpülés közben az a bíbic. S az a fű fölött surranó árny nem ürge,
nem patkány, hanem madár. Úgy hívják kecskefejő. S a Csetény dombi tégláról is
tudja honnan származik. Különös tégla, látszik, égetés előtt polyvát kevertek az
agyagba, a tégla felületén apró szabályos mélyedések, a kiégett polyva nyoma. Itt
egy középkori falu állt, Cseténynek hívták. Már csak ez a domb őrzi a nevét,
mert a török hódoltság alatt elpusztult. Ahogy elpusztult Rácegres is, csak akkor
még Királyegresnek hívták.”


(Lázár Ervin: a szűkebb haza)

Március 15-e a legnagyobb nemzeti ünnepünk még akkor is, ha augusztus 20-a nélkül nem lennénk a Kárpát-medencében, de ezt a napot a Magyar Köztársaság állami ünnepéről szóló 1991. évi VIII. törvény 2.§-a alapján az Országgyűlés hivatalos állami ünneppé nyilvánította. A harmadik nemzeti ünnepünk október 23-a. A két kimondottan nemzeti ünnepünk között nagyon sok hasonlóság található, hiszen mindkettő véletlenszerűen lett azzá, fiatalok voltak a vezetői, s az idegen elnyomás ellen, a nemzeti önállóság érdekében alakult forradalommá az, ami nem előre szervezett megmozdulásból indult ki. A zsarnokság levegője azonban sejtetni engedte, hogy nagyon kevés kell ahhoz, hogy a magyar nemzet egységesen lépjen fel.
Miután az eseményeket többé-kevésbé mindenki ismeri, így ha a nagy nap krónikáját szeretnétek Magatokban pontosítani, kérlek Benneteket, nézzétek meg a következő linket:
http://www.dinero.hu/marc15/kronika6.htm !

Készülődik az ország. Budapesten éppen 14 helyen kerül helyére a nemzeti lobogó, míg a Nemzeti Múzeum előtt a Madách Színház művészei adják elő Petőfi Sándor Nemzeti dalát, amely nemzeti ereklyének számít. Miután a nemzeti ünnep olyan kitüntetett napot jelöl, amelyen az ország valamennyi tagja az összetartozást ünnepli, én csak néhány idézettel szeretném kifejezni, mit jelent nekem március15-e, s remélem, ezek a rövid részletek Másokban is visszhangra találnak! Valójában vigyáztam arra, hogy kevésbé ismert művekből válogassak, mert talán csekély erőimmel így tudok valamit hozzátenni az ünnepi hangulathoz. A forradalom apostola, Petőfi Sándor 1844-ben írta a következő sorokat:

„Apostolok vagyunk
Az erkölcs mezején.
Apostoli szavunk
Téged kiált: erény!
Mi szép, mi szép, mi szép
A mi föladatunk!...”

(Színészdal)


„Nem az fájt már, hogy nem leszek szinész,
De hogy maradni kényszerítenek.
A kényszerítés égett lelkemen,
Mint a görögtűz, olthatatlanúl.
Itt tettem első esküvésemet,
Nagy és szent esküt mondék börtönömben,
Hogy életemnek egy főcélja lesz,
S ez: a zsarnokság ellen küzdeni.
S ez eskü most is olyan szent előttem,
Amilyen volt az első pillanatban,
S verjen meg engem a hatalmas isten,
Verjen meg még a másvilágon is,
Ha valaha ez esküt elfelejtem!”

(Első esküm - 1847)


„Az ifjúság vigyázott a szabadság első napjának jó hírére. Ellenben szélesre ereszté fantáziáját, s minthogy e bűvös szerdai napon csak kívánni kellett valamit, mintha az Aladin csodalámpája gyúlt volna ki, egyszeribe minden teljesedett, hát támadtak is kívánalmak. Valakinek eszébe jutott, hogy ingyen előadás kellene estére a népnek. Nosza hamar egy küldöttséget kell meneszteni a Nemzeti Színház igazgatóságához, hogy adassa elő estére Bánk bánt…
… Mily bohóság a történelem szemben a valósággal! A krónikás összerakja az eseményeket, az indokokat, bepillantást hagy a rotyogó fazekakba, ahol azokat főzték, szemlélhetővé teszi a füstöt, mely a kéményen kiment, a lángot, amely azokat felforralta, de nem képes elővarázsolni a hangulatot, a miliőt, melyben történtek. Ki értené meg, a mai lehűlt vérrel, az ifjaknak e Betlehemjáráshoz hasonlatos meneteiből az extázisnak azt a paroxizmusát, amelyet mindannyiszor előidéztek a pontokkal és a forradalmi dallal? Amilyen tökéletes törvényeken nyugszik a föld forgása, hogy együtt mozog a levegő rétegeivel - olyan tökéletlen a történelem, ahol az események a levegőjük nélkül raktároztatnak el…
… Már ekkorra megkezdődött a Nemzeti Színházban az ingyen előadás. Théâtre paré meghívott vendégekkel gyönyörű látvány, de egy ingyen előadás még sokkal szebb. A nép összevissza töltötte meg a páholyokat, zártszékeket és a karzatot. Mesterlegények, kofák ülnek a páholyban, előkelő delnők az olcsó helyeken, ki ahová be tudott férni s még sincs orrfintorgatás, sem otkolonos üvegre szükség. Hiszen az egyenlőség még csak egynapos. Ilyen csecsemővel nem szabad máris rosszul bánni. „Bánk bán” volt ugyan kitűzve, de az ünnepélyes alkalom okáért a személyzet a „Szózat”-ot énekelte el. Ekkor Egressy Gábor állt ki fekete attilában, görbe jurátus-karddal és elszavalta a Talpra magyart…

(Mikszáth Kálmán: Jókai Mór élete és kora - Tizedik fejezet -1907)

Valahogyan így kellene nekünk is a forradalomhoz közelíteni; meglátni abban a fiatal, ártatlan lelkű, gyöngéd és hatalmas szenvedélyre, tettekre képes embereket, a hétköznapok közkatonáit éppúgy, mint az utókor által oly nagyra tartott embereket és megérezni annak a kornak a varázsát, hogy hiteles és szép legyen az ünnepünk.


M. Fehérvári Judit 

 

Hozzászólások

Hozzászólás megtekintése

Hozzászólások megtekintése

Nincs új bejegyzés.