Ugrás a tartalomhoz Lépj a menübe
 


Fehérné Viola Zsuzsanna: Március 15., ahogy én láttam

2012.03.15

Budán, a Bem tér mellett nőttem fel és éltem le felnőtt életem nagy részét is. Március 15 -e számomra mindig mást jelentett, mint az országban más helyen élő honfitársaimnak...

A kulisszák mögül nézve mindig más egy előadás a színházban is.
A hatalom mindig váltakozott a fejünk felett – színházra lefordítva: a színészek cserélődtek, de a forgatókönyv és a díszlet az maradt.
A tér környékét már napokkal előbb kiürítették, kitakarították. A sarkon lévő presszóban az ablak melletti asztaloknál, a mellette lévő utcákban az autóikban idegen emberek üldögéltek. A GANZ gyárudvarán páncélos autók álltak, az épületét éjjel megtöltötték a hatalom emberei, rendőrök, katonák, munkásőrök – pont ráláttunk az ablakunkból. Kívülről azonban semmi sem látszott.
A feldíszített téren látszólagosan nyugalom volt. Amikor a kutyát vittem sétálni azonban mindig megjelent néhány „kutyabarát” - megsimogatták az ebet és alaposan szemrevételezték a gazdit. Aztán a hivatalos ünnepségek után a cirkusz. Voltak, akik szívből, igazi érzelmekkel tüntettek, de sokan azonban csak „brahiból” cukkolták a hatalmat. Félrészeg, részeg kamaszok fogócskáztak a rendőrökkel és rettentően élvezték. Ilyenkor aztán nem volt tanácsos kimenni az utcára.
Talán egyszer változott, így ez maradt meg az emlékezetemben. A rendszerváltást követő első szabad ünnep.
A séma ugyan maradt – zászlók, virágok, koszorúk – de valahogy mégis más volt.
Lezajlott a hivatalos ünnep, de előtte és utána nem a megszokottak szerint zajlottak az események. Mindenki teli reménnyel és ez látszott, érezhető volt.
Gyönyörű, napsütéses nap volt. Már kora reggel tele volt az utca és a tér sétáló emberekkel, szívük felett kokárda. Többek kezében virág volt. Először óvatosan, majd egyre bátrabban sétáltak be a térre, tették le a szobor elé. Mire elkezdődött az állami ünnepség, már virághegy borította a szobor talapzatát. Aztán este elindult a körmenet. A Duna-partról jött a tömeg és kanyarodott fel a Margit hídra. Az utca teljes szélességét megtöltve ameddig a szem ellátott, énekelve, kezükben égő fáklyákkal. A menetet egy viszonylag alacsony cigány ember hatalmas zászlót lengetve vezette ragyogó arccal és szinte magánkívül ordította, hogy – „Utánam Magyarok!”
A magyarok pedig mentek, hasonló lelkesedéssel. Nem számított kor, faji, vallási hovatartozás. Az esti „fogócska” is elmaradt.

Azt hiszem, ekkor értettem meg mi is történt 1848-ban. Miért is szép ez az ünnep?

A következő évben azonban már megint minden a régi volt, de legalább elmondhatom, hogy nekem volt egy szép március 15-ém.


 

 

Hozzászólások

Hozzászólás megtekintése

Hozzászólások megtekintése

Nincs új bejegyzés.