Ugrás a tartalomhoz Lépj a menübe
 


Jules Supervielle: Engedelmesség (Rónay György fordítása)

2011.05.21

Az erdő szól: „Az áldozat mindig én vagyok,
kínoznak engem, áthatolnak rajtam, fejszecsapásokkal
összetörnek,
civakodnak velem, gyötörnek, noha semmi ok rá,
fejemre madarakat uszítanak és hangyákat a lábaimra,
és neveket vésnek belém, melyekhez semmi közöm sincs.
Jaj, túlságosan ismernek engem, látják, hogy nem tudok
védekezni,
ahogy egy meghajszolt ló vagy egy lázadó üsző.
És mégis mindig megteszem, amit kívánnak,
Azt mondják: „Verj gyökeret.” S én gyökeret vertem, ahogy
csak tudtam.
„Adj árnyat” S adtam, amennyit csak kellett.
„Hagyd abba télre.” És lehullattam leveleim mind egy szálig.
Hónapról hónapra, napról napra jól tudom én, mi a dolgom,
íme régóta már parancsra se várok.
Mit akarnak hát e favágók, kik ütemes léptekkel közelednek?
Mindent megteszek én, csak mondjátok meg, mit kívántok,
feleljetek egy felhővel legalább, vagy egy jellel az égen,
nem vagyok zendülő, viszályt soha senkivel nem kerestem,
de azt hiszem, azért mégiscsak felelhetnétek,
ha föltámad a szél és egyszerre csupa kérdés lesz minden
ágam.”

 

Hozzászólások

Hozzászólás megtekintése

Hozzászólások megtekintése

Nincs új bejegyzés.