Ugrás a tartalomhoz Lépj a menübe
 


Debrecen története dióhéjban 1. rész

2010.03.15

Itt születtem, itt ringatták

A bölcsőmet: itt daloltam

Első nótám. Utolsót is

Itten dobban, tudom a szívem. De még holtan,

Holtan is büszkén vallom,

Hogy Debrecen, fiad voltam.”

             /Oláh Gábor/  

 

 

                             

                                                        1. rész

 

 

 

 

 „Debrecenben, ahol én mindig minden bajomat elfelejtem, úgy érzem az

egészség is ragályos. Nagyon szeretem Debrecent. Nincs itt senkim, és mégis az enyém az egész város."

/Móricz Zsigmond/

 

 

 

  Debrecent az elmúlt évszázadokban sokféle epitheton ornanssal, azaz állandó jelzővel látta el a hálás utókor:

 

Ady Endre a „maradandóság városának” Hívta, Kossuth Lajos – akit a magyarok Mózeseként jegyeztek be a város könyvébe – a „szabadság őrvárosának” nevezte, a „kálvinista Róma” megkülönböztető név pedig szinte a reformáció magyarországi meghonosodásával és elterjedésével egyidős.

Gulyás Gábor költőnk pedig az „Ó-kikötő” gyönyörű kifejezéssel gazdagította a ma is nagyon sok kulturális rendezvénynek helyet adó keleti régió legnagyobb városát.

  

  A település gyökerei a honfoglalás előtti időkre a szarmatákig és a rómaiakig nyúlnak vissza. Őseink ezt a vidéket a bolgároktól foglalták el.

 

  Az 1235-ös Váradi Regestrum már „Debrezunként” említi a helyet. Ebből a formából származik a ma is használatos Debrecen név.

 

  A városnév eredete máig vitatott, sokan és sokféleképpen próbáltak magyarázatot találni a jelentésére is. Csak kettőt szeretnék kiemelni a lehetséges magyarázatok közül.

 

  A legvalószínűbb, hogy a szó bolgár-török eredetű védő-vagy óvónév, jelentése: „Éljen, mozogjon.” Ez a névadási forma nem állt távol eleinktől sem, akik nemcsak gyermekeiknek, de településeinknek is olyan neveket adtak, amelyek a későbbiekben megóvják azokat a gonosz és ártó szellemektől. Városnevünk azonban szláv eredetű is lehet. Így a dobre( jó = termékeny) és a zen ( föld) szavak összetétele azt sugallja, hogy Debrecen a termékeny, jó földjéről kapta a nevét.

 

  Városcímerünk meglepő módon keleti motívumokban gazdag.

A bárány az ősi keleti pásztornépek jelképe volt: az asszírok vagy a médek örökítették Egyiptomba, onnan a zsidók vették át, majd a keresztény vallás csatornáin keresztül eljutott Debrecenbe is, ahol a bárány valóban a tiszántúli puszták hasznos állata volt.

 

  A későbbiekben az „agnus Dei”, az „Isten báránya” megnevezés e vidéken a reformációval azonosult.

 

  Ugyanilyen keleti eredetű címerünkben a pálmafa is, ez a jellegzetesen sivatagi növény. a pálmafa azoknak a kereskedőknek állít emléket, akik állandó házat, szálláshelyet tartottak maguknak Kisázsiában, Szmirnában vagy Sztambulban, s a legjobban vágyott oázis, Debrecen után epedve magukkal hozták útjukról a sivatagi oázis jelképét.

 

  A címerpajzs tetejéből lángok csapnak fel, amelyből egy sasra emlékeztető madár emelkedik ki és széles szárnycsapásokkal a Nap felé tör.

 

Ez a görög mitológiában is ismert madár, de képzete valószínűleg Keletről terjedt el, hogy a pogány szimbólumot a kereszténység is átvehesse, hiszen a madár a mindenkori feltámadás szimbóluma.

  A Főnix – allegória nyilvánvaló. Ez a madár illatos fűszernövényekből rakta fészkét, amit aztán gyászdalt énekelve lángra lobbantott. A tűzben maga is benn égett, de ötszáz év múlva hamvaiból újra életre támadt és története újra kezdődött.

   Városunk címerében a madár a történelmi viharokra és az oly gyakori tűzvészekre utal.

 

                                                                                              M. Fehérvári Judit

                                                                                                

                                                                                                       2009.

  

 

 

 

 

  

 

 

Hozzászólások

Hozzászólás megtekintése

Hozzászólások megtekintése

Nincs új bejegyzés.