Ugrás a tartalomhoz Lépj a menübe
 


Netbarátságok

2010.03.13

Netbarátságok
(I.rész Kati)

Szóval az úgy történt, hogy hirtelen nem volt mit tennem, gyógyulást irányoztak elő nekem!
-    Mit fogok én kezdeni magammal? –hüledeztem először.
-    Netezz! – mondta Ildikó!
-    Csak nyomkodni kell a gombokat! Kezd a Netloggal! Küldök neked egy meghívót! – tette még hozzá.
Tulajdonképpen eddig csak a mindennapi munkámhoz használtam az internetet, így aztán nagyon nagy nehézségek árán sikerült feltöltenem ezt - azt magamról. Láttam, hogy néhány valós barátom ott van, így bejelöltük egymást. Van olyan, aki még a pontos nevét sem merte megadni, míg mások csak a lakóhelyüket változtatták meg. Már nem is emlékszem, mikor történt mindez! Olyan ezer éve…Mindenesetre a húgomnak azóta is az egyetlen barátja maradtam. Látszik, hogy soha semmire nincsen ideje az egész napos robottól.
Zsófi furcsállotta.
-    Nem vagy te normális! –állította.
-    Minek? Majd jókat nevetnek rajtad a tanítványaid…
-    Meg anya, te elismert vagy! Egész életed munkáját tönkre teszed azzal, hogy az interneten szörfölsz. Ki kellene köttetni ezt a netet!
Nem így lett. Simán függő lettem. Manapság én szoktam gondolkodni azon, hogy tavasszal jobb lenne inkább a kertemben bóklásznom!
Rengeteg barátot találtam. Hihetetlen, de csupa jó embereket! Hinnéd, hogy valaki 63 évesen friss, üde és nem fél egy közös bulitól?! Nem gondolnád, noha így van! Gondolnád, hogy létezik kollektív bölcsesség mai világunkban, s együtt gondolkodás, s akár közös könyvírás is?!
-Na, ne!- mondod magadban.
Én pedig élő példáját látom annak, hogy így van, csak meg kell találnod, kik azok, akikkel Te ezt megteheted!
A Netlogon történt, hogy decemberben bezártam az oldalam. Csak a barátaim jöhettek be és senki más! Nagyon komoly okom volt erre… Feloldván a vesztegzárat azonnal bejelöltek néhányan, hogy nehogy ezt a lépést még egyszer megtegyem. Közöttük volt egy debreceni hölgy is. Remek humora van, bölcs, segítőkész, olyan Teréz anyai alkat, mellesleg a tehetségek pártfogója, s valami ősi, boszorkányos erővel van megáldva…
Lehet, hogy valaha Glindának hívták, s szereti piros cipellőket is osztogatni, hogy a Sárgaköves Utakon Dorothy-k százainak segítsen eljutni az Ő személyes Smaragdvárosukba, hogy végül hazajuthassanak!
Elmondanám, hogy személyesen a mai napig nem találkoztunk. Ellenben van egy közös barátnőnk, aki imádja.
S most láss csodát, én meg a második férjét ismerem, sőt két kicsi gyermekükkel voltak is nálunk. Mellesleg piacozós korszakunkból igen jó dolgokat csereberéltünk egymással!
Aztán, mióta a gmailnek van egy Züm funkciója, nem győz segíteni nekem! Nagyon sokat! Ráadásul az egyik szomszédasszonyom a kolleganője.
Azt gondolhatnád, nincsen ebben semmi különös!
Akkor kapaszkodj jól meg! Imádom a tarot kártyákat és bizony használni is szoktam néha, de csak kivételes embereknek és csakis egyszer…
Valamennyire be is jöttek a Neki készített jóslataim, mert Ő is kártyavető ember. Ez ugyan csak később derült ki, de hisz a lapok tudásában, mint én is.
Éreztem, hogy valahonnan ismerem, mert annyi közös rezonanciánk van…
S tegnapelőtt éjjel mellesleg futólagosan odavetette az egyik levelezésünkben, hogy én bizony tanítottam két gyermekét magyarból összesen nyolc esztendőn keresztül…
Katira nagyon jól emlékszem, hiszen imádtam! Lehet, a neveknek is varázsereje van?!
És igen, Andinak is nagyon jó osztálya volt, mert felragyogott ott is az a fény abban az első emeleti teremben.

M. Fehérvári Judit

 

 

Hozzászólások

Hozzászólás megtekintése

Hozzászólások megtekintése

Nincs új bejegyzés.