Ugrás a tartalomhoz Lépj a menübe
 


Égi kolduslét

2011.07.03
„Még ki lehet nyitni.
És be lehet zárni.
Még föl lehet kötni.”
 
(Pilinszky János: Infinitivusz - Részlet)
 
    Az ember egyénisége minden pillanatban változik, s akár a vázában megcsodált virág, Ő is ragaszkodik a földhöz, amelyből tápláló erejét veheti, s nem a víz, mint őselem az a közeg, amely hosszasan élteti. 
    Ami ma teljességében pompázónak látszik, az holnap születik meg, s még nincs ott a lét kapujában, így alapszubsztanciája az arisztotelészi értelemben vett potencia, hogy létezhessen, hogy befejezetté válhasson. Így nem más Ő sem, csak az az infinitivus, amelyet conjugálni kell ahhoz, hogy szabad akarata megteremtődjön, s újra gyökeret ereszthessen termőtalaj nélkül is, hiszen ezt teszik több más növény mellett a magasságokban szétterülő leveleikkel szemlélődő szerencsebambuszok is.
    Bennem is ilyen infinitivuszok sorakoznak megválaszolatlanul, azaz olyan kép nélküli képek, amelyek megengedik a szabad asszociációk áramoltatását, hogy eljussak abba a katatím képsíkba, ahol folyamatosan áramlanak a filmek, hogy segítsenek jobban azonosulnom önmagammal és a világgal is. És ekkor képes leszek a fényeket is érzékelni, hogy megkaphassam a léttől a jó lehetőségét is.
„Dum spiro, spero.” (Amíg élek, remélek.) - jelenti ki a latin közmondás.
Méricskélés nélküli önfeláldozás, önátadást és folytonos keresés az utam, hogy eljussak ahhoz a kontemplatív állapothoz, amelyben nem sajognak a földi szavak, az igazságtalan bántások, s a megfékezhetetlen indulatok.
„A kitépett öreg fa, mely néhány gyökerével még a földbe kapaszkodik, néhányat pedig már átengedett az égi szeleknek, szeretne még egy kis ideig némi gyümölcsöt hozni.” – írta 1961-ben Jacques Maritain egy öreg, megtépázott cseresznyefa alatt.
    Mire utalhatott ekkor ez a francia katolikus filozófus? Egyszerűen csak arra, hogy ne féljünk gondolatainktól és a folyamatosan áramló képeinktől sem, mert nem arra lettünk meghívva az életben, hogy szenteskedjünk, hogy titkoljuk valós érzéseink, hogy a mások szavainak köntösével fedjük el azokat. Titkolt fuvallataink úgyis felfelé törnek szárnycsapásaikkal, s bizonyosan megtalálják itt a Földön is azokat a Lelkeket, akikkel együtt vándorolhatunk tova, akiktől segítséget kaphatunk, ha valami őrjöngve fáj, de az arcunk rezzenéstelen marad, miképpen beszédünk is, csak lelkünk éppen nem képes szemlélődni, csak egyszerűen a lenni főnévi igenév állapotában szeretne maradni egészen addig, amíg a megtisztulás érzését önmagától is el nem képes érni.
   S ekkor születik meg egy merően más személyiség, aki megérti a „Vagyok, aki vagyok.” bibliai mondás lényegét, beteljesítve ezzel a „vonzás törvényét” is.
 
„És le lehet vágni.
Még meg lehet szülni.
És el lehet ásni.”
 
(Pilinszky János: Infinitivusz - Részlet)
 
M. Fehérvári Judit
 
 

Debrecen, 2010. július 3.
  

 

Hozzászólások

Hozzászólás megtekintése

Hozzászólások megtekintése

Nincs új bejegyzés.