Ugrás a tartalomhoz Lépj a menübe
 


Baráti szeretettel

2010.09.01

Dudás Sanyinak baráti szeretettel

„Miért hiszitek, hogy a szépség, ami a legbecsesebb értéke az egész világnak, csak úgy hever, mint kavics a parton, hogy a közönyös járókelő hanyagul fölszedegesse? A szépség csodálatos és különös valami, amit a művész hív életre a mindenség káoszából, lelki vívódások és gyötrelmek között, és nem adatik meg mindenkinek, hogy felismerje. Hogy megértse az ember, át kell élnie a művész élményét. Dallam a szépség, amelyet a művész énekel nekünk, és hogy a dallam visszahangozzék a szívünkben, ahhoz tudás, fogékonyság és fantázia kell.”

(Somerset Maugham)

Vendégek vagyunk e Földön. „Szélkiáltók” Isten tenyerén. Kavicsmorajlások és tengerfájdalmak. Néha szivárványfeszítő lepkék. Átjárók, alagutak, csatornák és hidak. Súrlódások nélküli egység. Szakrális semmi mező… Rezonanciák nélküli teremtés… Mégis törött világ. Dimenzónyitások.

Feladatunk azonos: „Felelősek vagyunk a rózsáinkért…”. Harmonikus és stabil alakzatokat hogyan is tudnánk kibontani önmagunk belső szubsztanciáiból a Másik ember és a közösségi kalandok nélkül?!
Lelkünk néha kismadárlábként apró nyomokat hagyva biceg… Aztán felröpül és Daidalosz –boldog szárnyalásokba kezd… Sorsdöntő találkozások: a békesség kozmikus rendje valódi iniciációkkal, s kitárul a kékszakállú herceg rejtett ajtaja éppúgy, mint valaha Ephiméteusz hombárja. Lélekszirom-csönd nyújtózkodik friss gazdagon bensőnkben, s felfelé tárja nyiladozó virágait. A szeretet megvilágosodása. Mindnyájan a nagy óceán picike csöppjei vagyunk, s mindannyiunkat homokos partra vetnek egyszer a hullámok.
És kétségbeesetten küzdünk szavakkal, mondatokkal, imával, ha kell és a józan ésszel… Néha szent igéket mormolunk öntudatlan… Zsibbadunk, feszülünk, elbukunk és emelkedünk. Átölel a Boldogság. Lelkünk kirajzolódik és utazni kezd, akár ujjaink a szánk lehelte deres vonatablakon. És tudjuk, legszebb dolog a szűz papír. Ég és Föld anyaga veszi körül. Megállunk. Gyermeki módon csodálkozunk rá, milyen gyönyörű. Tudjuk, nem puszta bábokat farigcsálunk, nem hamisítunk, alázatunk ma is oly stabil, akár a körülöttünk lévő három dimenzió. A holnap is így talál.
Sugarakból fonunk írott kupolákat. Nem kell feladatokkal rendelkeznie virágeső illatainknak, Föld-eső-Napjainknak, mert ma megbénult Reményeink hegedűhúrjait holnapután már képesek leszünk hangolni is… Ma játszunk. Fáradtságunk elűzendő Michelangelo-t olvasunk:

„A legnagyobb művésznek sincs oly álma,

amit ne zárna bármely kocka márvány
önnön feleslegébe: míg kitárván,
a lélek által vonz kéz megtalálja.”

És észrevesszük a természet apró csodáit éppúgy, mint a körülöttünk lévő emberi szíveket, virágokat, vizeket, szeleket vagy csak egy apró mosolyt, mozdulatot csupán. Mert csakis így nem záporzik el mellettünk az élet.


M. Fehérvári Judit

 

Hozzászólások

Hozzászólás megtekintése

Hozzászólások megtekintése

Nincs új bejegyzés.