Ugrás a tartalomhoz Lépj a menübe
 


Kortárs lengyel irodalom

 
Wislawa Szymborska versei


1923-ban született lengyel költőnő, 1996-ban irodalmi Nobel-díjat kapott.
 
 
Macska az üres lakásban
 
Nem halhat meg a macskának csak úgy.
 
Mert mit kezdjen a macska egy üres lakásban.
Ugráljon a falra, dörgölőzzön a bútorokhoz.
Mintha semmi se változott volna, mégis kicserélődött minden.
Minden a helyén, mégis szanaszét,
és esténként már nem ég a lámpa.
 
Léptek a lépcsőházban, de ezek nem azok.
Egy kéz halat tesz a tálba, de ez a kéz sem ugyanaz.
 
Valami nem kezdődik el a megszokott időben.
Valami nem úgy pereg le, ahogy kellene.
Valaki itt volt és itt volt, aztán egyszer csak eltűnt,
és most makacsul nincs.
 
Minden szekrénybe belestünk, végigfutottunk a polcokon.
Bepréselődtünk a dívány alá, hátha.
A tilalmat megszegve még a papírokat is szétkotortuk.
Mit tehetünk még. alszunk, várakozunk.
 
Csak jöjjön vissza, csak kerüljön elô.
Akkor majd meglátja, hogy a macskával nem lehet így.
Majd úgy megyünk elé, mint akinek cseppet sem sietős,
óvatosan, vérig sértett tappancsokon.
És semmi nyávogás, ugrálás eleinte.... 
 
     Csordás Gábor fordítása
 
 
Az élet, kapásból
 
 
 Az élet, kapásból.
 
Előadás próbák nélkül.
 
Test igazítás nélkül.
 
Fej gondolkodás nélkül.
 
 
 
Nem ismerem a játszott szerepet.
 
Csak azt tudom, enyém és felcserélhetetlen.
 
 
 
Már csak a színpadon találgathatom, miről szól a darab.
 
 
 
Gyenge felkészültség a megtisztelő élethez,
 
nehezen bírom a cselekmény diktálta iramot.
 
Improvizálok, pedig utálom az improvizációt.
 
Lépten-nyomon saját tájékozatlanságomba botlom.
 
Életmódomról lerí, hogy mucsai vagyok.
 
Ösztönösségem dilettánsra vall.
 
A lámpaláz mentsége csak még megalázóbb.
 
Az enyhítő körülményeket kegyetleneknek érzem.
 
 
 
A vissza nem vonható szavak és mozdulatok,
 
a meg nem számlált csillagok,
 
a jellem, mint egy futtában begombolt kabát –
 
íme a kapkodás gyászos következményei.
 
 
 
Ha legalább egy szerdát időben begyakorolhatnék, 
 
Vagy újrajátszhatnék egy csütörtököt!
 
De már nyakamon a péntek egy ismeretlen forgatókönyvvel.
 
 
 
Rendben van ez így – kérdem
 
(kissé rekedten,
 
mert ki sem köhöghettem magam a kulisszák mögött).
 
 
 
Csak ámítás, hogy futó kis vizsga ez
 
egy ideiglenesen berendezett helyiségben. Nem.
 
Állok a díszletben, és látom, milyen masszív.
 
A kellékek precizitása gondolkodóba ejt.
 
A forgószínpad már hosszabb ideje működik.
 
Sorra kigyúltak rég a legtávolabbi csillagködök is.
 
Ó, semmi kétség, ez a bemutató.
 
És akármit teszek,
 
már örökké az marad, amit tettem.
 
 
 
      Csordás Gábor fordítása
 
 
Hagyma
 
 
 
A hagyma egészen más.
 
Neki nincs belseje.
 
Ő ízig-vérig hagyma,
 
a hagymaság teteje.
 
Kívülről hagymaforma,
 
velejéig hagymányi:
 
ha magába néz, nem fog
 
semmi ijesztőt látni.
 
 
 
Mibennünk idegenség,
 
alig bőrlepte vadság,
 
intern inferno rejlik,
 
anatómia grasszál;
 
a hagyma bent is hagyma,
 
csavaros zsigerű,
 
sokszoros meztelenség,
 
legmélyig önszerű.
 
 
 
Vitathatatlan lét ő,
 
sikeres mű a hagyma,
 
a nagyobbnak kisebb,
 
csökkenő a tartalma;
 
elsőben második, majd
 
harmadik, negyedik van,
 
centripetális kvintett,
 
kórusba álló visszhang.
 
 
 
A hagymánál ékesebb hast
 
nem látott a világ.
 
Ön-dicsőségére körül-
 
glóriázza magát.
 
Bennünk: idegek, nyálkák,
 
zsírok és rejtelmesség,
 
s nekünk nem adatott meg a hülye tökéletesség.
 
 
 Kerényi Grácia fordítása
 
 
 
Interjú egy gyermekkel
 
 
 
A Mester nem rég tartózkodik körünkben.
 
Ezért kukucskál az összes sarokból.
 
Szemét elfedi kezével, a réseken át les.
 
Arccal a falnak áll, majd megfordul hirtelen.
 
 
 
A Mester elveti az abszurd gondolatot,
 
hogy a nem látott asztal szakadatlanul asztal,
 
s háta mögött a szék a szék határain belül marad,
 
és meg sem próbál élni az alkalommal.
 
 
 
Igaz, nehéz másságon kapni a világot.
 
Az almafa egy pillantással előbb az ablak előtt terem.
 
A szivárványszín veréb mindig időben elsötétül.
 
A bögre füle minden neszt kifülel.
 
Az éjszakai szekrény tetteti a nappali bénát.
 
A fiók igyekszik meggyőzni a Mestert,
 
hogy csak az van benne, amit beletettek.
 
Még a hirtelen kinyitott mesekönyvben is
 
sikerül visszaülnie a királynőnek a képre.
 
 
 
A jövevényt érzik bennem – sóhajt a Mester –
 
nem vesznek be idegent a közös mulatságba.
 
 
 
Mert ha mindennek, ami csak létezik,
 
csakis egy módon kéne léteznie,
 
szörnyű helyzetben, hol nincs kiút önmagából?
 
Szünet és váltás nélkül? Az ettől-eddig alázatában?
 
Légy a légyfogóban? Egér az egérfogóban?
 
Rejtett láncáról soha el nem engedett kutya?
 
Tűz, mely nem képes többre, mint hogy
 
másodszor is a Mester bízó ujjába marjon?
 
Ez volna voltaképpen a végleges világ:
 
szétszórt gazdagság, mit nem lehet összeszedni,
 
hasztalan fényűzés, betiltott lehetőség?
 
 
Nem – rikolt a Mester, és annyi lábbal toppant,
 
amennyi csak van – oly kétségbeesetten,
 
hogy kevés volna hozzá a bogár hat lába is.
 
 
 
Csordás Gábor fordítása
 
 
A három legfurcsább szó
 
Ha mondom, Jövő,
első szótagja már Múlt.
 
Ha mondom, Csend,
megsemmisítem.
 
Ha mondom, Semmi,
valamit teremtek, aminek nem ad helyt semmi Nemlét.
 
Egy szó a lélekről
 
Van lelke az embernek.
Senkinek nincs szakadatlan
és mindörökké.
 
Napra nap,
évre év
eltelhet nélküle.
 
Olykor csak elfészkelődik
a gyermekkor rengéseiben, félelmeiben
hosszabb időre.
 
Ritkán segédkezik
fáradságos tetteink idején:
bútormozgatáskor,
bőröndcipeléskor,
vagy ha szűk cipőben kutyagolunk.
 
Kérdőívek kitöltésekor,
húsvagdaláskor
többnyire szabadnapos.
 
Ezer beszélgetésünk közül
egyetlenegyre ha ellátogat,
és arra sem okvetlen –
szeret hallgatni.
Ha sajdul a testi fájdalom,
titokban lelécel.
 
Finnyás:
nem szívesen lát minket tömegben, –
fölényünk kicsikarása, érdekeink lármája
undorítja.
 
Öröm és bánat
az ő szemében nem más-más érzés.
Csak a kettőben együtt
van jelen.
 
Számíthatunk rá,
ha hosszasan habozunk
és mindenre kíváncsiak vagyunk.
 
Az anyagi világból
az ingaórát és a tükröt
kedveli: ők serénykednek akkor
is, ha senki nem nézi őket.
 
Nem mondja, honnan ered,
s hogy majd hová ködlik el,
de vár, vár minden ilyen kérdést.
 
Úgy tűnik,
nekünk őrá,
neki miránk –
szükségünk van egymásra.
 
Adalékok a statisztikához
 
Száz emberre jut
 
aki mindent jobban tud
– ötvenkettő;
 
aki minden lépésnél szorong
– csaknem az egész maradék;
 
segítőkész,
ha nem tart sokáig
– pompás, negyvenkilenc;
 
aki folyton jó,
mert más nem is lehet
– négy, talán ha öt;
 
aki irigység nélkül csodál
– tizennyolc;
 
aki folyton retteg
valakitől vagy valamitől
– hetvenhét;
 
aki képes boldog lenni
– jó húsz, legfeljebb;
 
aki egyedül gyámoltalan,
de csordában bestia
– bizony, több mint a fele;
 
aki kegyetlen,
ha a körülmények kényszerítik
– ezt legjobb nem tudni,
még úgy sem, átabotában;
 
aki a kár után okos
– nem sokkal több,
mint aki a kár előtt okos.
 
aki semmit nem szűr ki az életből, csak dolgokat
– negyven,
bár csalatkoznék, szíves-örömest;
 
aki meghajlik, aki szenved,
egy csepp világ nélkül a sötétben
– nyolcvanhárom,
előbb vagy utóbb;
 
aki szánalomra méltó
– kilencvenkilenc;
 
aki halandó
– százból száz.
Ez a szám egyelőre nem módosul.
 
Báthori Csaba fordításai
 
 
A negatív önértékelés dicsérete
 
    Az egerészölyv semmit ön-szemére nem vet.
    Nem bántja bűntudat a sivatag párducát.
    A piranha nem kétli, jót cselekedett-e.
    A csörgőkígyó simán elfogadja magát.
 
    Önkritikus sakál nem létezik.
    A sáska, alligátor, trichina és bögöly
    úgy él, ahogy él, és örül neki.
 
    A bálna szíve száz kiló, ám
    egyébként könnyű, akár a pehely.
 
    Semmi sem állatibb
    a Nap harmadik bolygóján, mint a tiszta lelkiismeret
 
 
CSODÁK VÁSÁRA
 
Egyszerű csoda:
hogy sok egyszerű csoda van.
 
Megszokott csoda:
az éjszaka csendjében
láthatatlan kutyák csaholnak.
 
Egy csoda a sok közül:
egy lenge kicsi felhő
képes eltakarni a nagy és nehéz holdat.
 
Több csoda egyszerre:
égerfa tükröződik a vízen,
sőt balfelé esik a jobboldala,
sőt koronájával lefelé nő,
és egyáltalán nem ér feneket,
pedig sekély a víz.
 
Mindennapi csoda:
gyenge és közepes erősségű szél,
vihar esetén heves széllökések.
 
Kézenfekvő csoda:
a tehenek tehenek.
 
Még egy, ez se rosszabb:
épp ez a gyümölcsös
éppen ebből a magból.
 
Csoda frakk és cilinder nélkül:
szétröppenő fehér galambraj.
 
Csoda, hisz mi lenne más:
a nap ma három óra tizennégykor felkelt,
és tizenkettő nulla egykor lenyugszik.
 
Csoda, ami kelleténél kevésbé lep meg:
hogy ujjaink száma tényleg kevesebb hatnál,
négynél viszont több.
 
Csoda, ami majd kiszúrja a szemünket:
a mindenütt jelenvaló világ.
 
Ráadás csoda, aminthogy ráadás minden:
az elképzelhetetlen
elképzelhető.
 
       Csordás Gábor fordítása
  
 
 
Cím nélkül talán
 
Úgy alakult, hogy egy fa tövében
ülök a parton,
napfényes reggelen.
Jelentéktelen esemény ez,
nem fog bevonulni a történelembe.
Nem csata, nem békekötés,
amelynek okait kikutatnák,
sem zsarnokölés, emlékezetre méltó.
 
Mégis tény, hogy a parton ülök,
és ha már itt vagyok,
jönnöm is kellett valahonnan,
elôtte pedig
megfordulnom számos más helyen,
éppen úgy, mint az országhódítóknak,
mielôtt hajóra szálltak.
 
Egy röpke pillanatnak is burjánzó múltja van,
péntekje szombat elôtt,
június elôtti májusa.
Éppoly valódi távlatai,
mint hadvezérnek távcsövön.
 
A fa nyárfa, mely sok éve hajt itt.
A folyó neve Raba, nem tegnap eredt.
Azt a kis ösvényt sem tegnap óta
taposták ki a bokrok között.
A szélnek, hogy szétoszlathassa ôket,
elôbb ide kellett fújni a fellegeket.
 
S bár említésre méltó semmi sincs e vidéken,
attól még részletekben gazdag a világ,
éppoly megindokolt és meghatározott,
mint amikor népvándorlások színtere volt.
 
Nem csak az összeesküvéseket övezi csend.
Nem csak koronás fôt illet jogcímek díszmenete.
Nem csak egy felkelés évfordulója lehet kerek
és megülhetô, hanem egy kavics is a parton.
 
Az alkalom hímzése sűrű és kacskaringós.
Hangyaöltések a fűben.
Fűvel kivarrva a föld.
Hullám-mintákba szôve egy faág.
 
Úgy alakult, hogy vagyok és nézem.
Fehér pillangó csapong fölöttem
csak ôt megilletô szárnyain,
és a kezemen átrebbenô árnyé
nem másé, nem bárkié, hanem csak az övé.
 
Ilyenkor mindig elbizonytalanodom,
hogy a fontos
fontosabb-e a jelentéktelennél. 
 
 
Feljegyzés
 
 
 
Az élet: az egyedüli megoldás
a lombba boruláshoz,
a homok leheletének felszippantásához,
a magasba röppenéshez;
 
hogy kutya is legyen,
s hogy simogassuk a finom meleg bundáját;
 
hogy megkülönböztessük a fájdalmat
mindattól, mi nem belőle ered;
 
hogy belehelyezkedjünk a történésekbe,
elvegyüljünk a látvány forgatagában,
kiválasszuk a lehető legkisebb tévedést.
 
Vissza nem térő lehetőség,
hogy egy pillanatra felidézzük,
miről is szólt a beszélgetés
ki-kihunyó lámpafénynél;
 
hogy egyszer, legalább egyszer
megérintsünk egy követ,
bőrig ázzunk a ki-tudja-hányadik esőn;
 
elveszejtsünk egy kulcsot a fűben,
és szikraként lövelljük tekintetünk a szélben;
 
és mindvégig semmit se tudjunk
valami roppant lényegesről.
 
Csordás Gábor fordítása
 
 
 
 

 

Hozzászólások

Hozzászólás megtekintése

Hozzászólások megtekintése

Nincs új bejegyzés.