Ugrás a tartalomhoz Lépj a menübe
 


Zsidai Erzsébet: Három kép - jelekkel

2012.03.18

 


A szoba gyér bútorzata lakójának kényelmét szolgálja. Csak egy szekrény, egy ágy, a cserépkályha, pár szék és az asztal. Az asztalon kikészítve a pezsgős üveg, poharakkal. Egy tányéron meggyes-mákos, tökös és mazsolás-túrós rétes. Vendégváró.
Megmásíthatatlan, visszafordíthatatlan, furcsa, torokszorító érzés. A félhomály rosszat sejtet…
A redőny résein belopakodó reggeli fényben megreked a csend… A látogató tekintete a tányérra rakott tökös rétesre réved. Éppen a minap került szóba, hogy senki nem tud olyan finom tökös rétest sütni, mint a mama…
Most már ő sem fog sütni, soha többé.

***
Sokan vagyunk, állapítja meg a mellettem állók egyike. Nagy a rokonság, mondja a folyton temetésre járó feketekendős.
A kápolnából kihozzák a sötét koporsót, a tetején fehér liliomból font koszorú.
Miközben félhangosan együtt mormoljuk a Miatyánkot, a fejünk felett alig fél méterrel fehér galamb kezd körözni. Pár kör megtétele után rászáll a kápolna tetejére és békésen nézi a fekete gyülekezetet.
Rengeteg sötét kabát, a sapka és sál… csak a hatalmas liliomfejek fehérlenek a koporsó tetején és a fehér galamb a kápolnatetőn.
Jel, villan át az agyamon.
Ez Jel, mondom ki félhangosan.
A férjem rám néz:
- Miket motyogsz? Dehogy jel, csak éhes lehet vagy szomjas. Látod? Gyűrűzve van.
Pár perccel később a fehér galamb alászáll és elkezdi a sírok között elszóródott magvakat csipegetni. Tényleg csak éhes…

***

Oldalra pillantok.
A távolban öt lovas vágtat a szántások között húzódó dűlőúton… a legutolsó ló, a deres, kissé lemarad. Lovasa megtáncoltatja, egy ideig kivár, felém néz, majd a többiek után iramodik…
Furcsán nézhetek magam elé, a férjem hozzám hajol és súgja:
- Nem jel! Csak a Szőke fiúk jártatják a versenylovaikat… 

 

Hozzászólások

Hozzászólás megtekintése

Hozzászólások megtekintése

Nincs új bejegyzés.