Ugrás a tartalomhoz Lépj a menübe
 


Őri István írásaiból

2010.03.24

Tündérfény



Amikor kilépsz a munkahelyedről az utcára (talán ebédszünet vagy valami más), a kapu alatt automatikusan kinyitod az esernyőt, mert esik. A táskád a válladon, jobb kezedben tartod az ernyőt, s mielőtt kilépsz az esőbe, kicsit körülnézel, majd lassan elindulsz. Az utca tele emberekkel, autókkal, zajokkal. Mész, de egyszer csak lelassulnak a lépteid és megállsz. Az ernyő alól felnézel a borús égre, az esőre, s mintha éreznél valamit. Leereszted az ernyőt, amely összecsukódik. Állsz az esőben, kezedben az összecsukódott esernyő, fejedet felveted, ajkaid kicsit nyitva, s rájuk esik az eső egy-egy cseppje. Más cseppek a homlokodat érintik, de sem az ajkaidról, sem a homlokodról nem folynak le a cseppek, hanem részeddé válnak. Felfele nézel, valahova nagyon messzire, ahonnan jönnek azok a cseppek, amelyek Neked lettek szánva. S azok a Tieid is lesznek, tested részei, lelked részei. Ahogy ott állsz, lassan gyöngyház-színű fény-glória vesz körül, amelyet erőd táplál és azok a cseppek, amelyek oly messziről jöttek Hozzád. A fényt nem látja senki más, csak Te meg én, s Te nem is csodálkozol a fényen, mintha már vártad is volna.

Körülötted az emberek futnak a dolgukra, némelyek furcsán néznek Rád, némelyek elrohannak Melletted és csodálkozva fordulnak vissza: "Ennek meg mi baja?", majd mennek tovább. Vannak, akik nagy ívben kikerülnek, mert félnek Tőled, hiszen nem úgy viselkedsz, mint a tömeg. Te pedig állsz még egy kicsit, töltekezel az erővel és a szeretettel, majd lassan tovább indulsz. Lépteid könnyű táncok fűzére, s a Rád hulló esőcseppek ezerszínű fényszikrát hányva porlanak a semmibe.

Amikor visszatérsz a munkahelyedre, egy pillanatra megáll körülötted az idő, senki nem kérdez semmit, csak néznek, csodálkozva, irigykedve, értőn és értetlenül. S az egyik, aki már nem bírja tovább szó nélkül, az is csak ennyit mond: "Ez Tündérországban járt!" Te pedig végzed a dolgodat, mint máskor és mosolyogsz, mosolyogsz
.

 


A világ legszebb mondata




Egyszer azt írtam Neked:

Amikor a tengerparton vagyok, néha eljátszom a gondolattal, hogy ha beleteszem a kezemet a vízbe, lehet, hogy egy cseppjét valaki szintén megérintette valahol Japánban, több tízezer kilométerre innen. Vajon ki lehetett az, hol van most és mit csinál?

S Te válaszodban nekem adtad a világ legszebb mondatát:


Lehet, hogy a tengernek az a cseppje nem is Japánba jut el. Talán pára lesz belőle, felhő, és valahol esőként hullik le...


A legszebb mondat ez, amit életemben olvastam, s nem hiszem, hogy ennél szebbet valaha is tudna mondani valaki. Szebb ez, mintha azt mondtad volna: "Szeretlek!", szebb annál, hogy "Féltelek", hogy "Hiányzol", hogy "Te vagy minden nekem!". Szebb annál, hogy "Szép vagy és erős!", szebb annál, hogy "Jó veled!"

Mindennél szebb ez a mondat, mert benne van minden. Minden, amit el lehet mondani egymásnak, minden, amit érzel, amit kívánsz, ami boldoggá tesz, ami jó Neked. Benne van minden és még több: benne vagyunk mi, aki egy és egy is marad örökké.

Köszönöm, Kedves, hogy megajándékoztál a világ legszebb mondatával, hogy nekem mondtad el azt. Az a néhány csepp víz, amit a sziklák mellől küldtem Neked, tápláljon minket, mint ahogy a virágot is az eső és a napfény élteti. Én adom a vizet, Te vagy a Napfény, s mi együtt szép virág vagyunk, olyan szép, hogy aki lát bennünket, elcsodálkozik: ilyen lehetséges? Igen, lehetséges, mert akkor azt mondtad:

"Lehet, hogy a tengernek az a cseppje nem is Japánba jut el.
Talán pára lesz belőle, felhő, és valahol esőként hullik le... "

 

Hozzászólások

Hozzászólás megtekintése

Hozzászólások megtekintése

Nincs új bejegyzés.