Ugrás a tartalomhoz Lépj a menübe
 


Koosán Ildikó francia, német, román nyelvű csodaszép műfordításaiból

2011.05.14

 
 
 
 
Mihai Eminescu: Tanítások
 
 
18+
 
Tanítások
 
 
Shakespeare! Szomorúan gondolok rád gyakran,
Lelkemben fogadott szelíd barátom;
Dalaid éltetem folyvást magamban,
Szellemed ékeit ismétlem, csodálom.
Annyira kemény, s oly gyengéd szavakban
Vihar vagy, tűz, csendesség, meg álom;
Mint Isten, ezer arccal boldogítasz,
Tanulom a kort, ahogyan taníthatsz.
 
Ha éltem volna mikor te is éltél
Szeretnélek-e, ahogy ma szeretlek?
Mindegy, jónak vagy rossznak ítélnél,
Köszönöm neked érzését szívemnek.
Tágabbra nyitottad szemeim a fénynél,
Tanítod olvasni lelkét az embernek,
Vétkezvén veled épp, szeretem a vétkem:
Veled közösen, ez a büszkeségem.
 
Igen veled… életem három forrása
Amiből gyakorta töltöm szellemem:
Emléked édes, tiszta ragyogása,
A világ álmait, bimbóit szedem;
S még egy bölcsesség…igen, mi várna
A holt világba, ha beletemetkezem;
Azért van nekem ő, mert engem akart,
Egy másik mester, aki életben tart…
 
De felőle ó, aztán szó se essék.
Szerény, okos, nem érdeklik a dolgok.
Hallgat, alszik, s mondja: mi mást tehetnék,
Sajnálom, a bölcsek mind bolondok...
Lásd, másnak erről szólni nem szeretnék.
Ő sem akarná feltárni a titkot,
Boldog, ha karjaimban ringatózhat,
S tetőled többre, még többre megtaníthat!
 
                                                        2011
 
 
                                                                      
 
 Cărţile
 
 
 
 
Shakespeare! adesea te gândesc cu jale,
Prieten blând al sufletului meu;
Izvorul plin al cânturilor tale
Îmi sare-n gând şi le repet mereu.
Atât de crud eşti tu, ş-atât de moale,
Furtună-i azi şi linu-i glasul tău;
Ca Dumnezeu te-arăţi în mii de feţe
Şi-nveţi un ev cum poate să te-nveţe.
 
De-aş fi trăit când tu trăiai, pe tine
Te-aş fi iubit atât ­ cât te iubesc?
Căci tot ce simt, de este rău sau bine,
Destul că simt ­ tot ţie-ţi mulţumesc.
Tu mi-ai deschis a ochilor lumine,
M-ai învăţat ca lumea s-o citesc,
Greşind cu tine chiar, iubesc greşala:
S-aduc cu tine mi-este toată fala.
 
Cu tine da… căci eu am trei izvoară
Din care toată mintea mi-o culeg:
Cu-a ta zâmbire, dulce, lină, clară
A lumii visuri eu ca flori le leg;
Mai am pe-un înţelept… cu-acela iară
Problema morţii lumii o dezleg;
Ş-apoi mai am cu totul pentru mine
Un alt maestru, care viu mă ţine…
 
Dar despre-acela, ah, nici vorbă nu e.
El e modest şi totuşi foarte mare.
Să tacă el, să doarmă ori să-mi spuie
La nebunii ­ tot înţelept îmi pare.
Şi vezi, pe-acesta nu-l spun nimănuie.
Nici el nu vrea să-l ştie orişicare,
Căci el vrea numai să-mi adoarmă-n braţă
Şi decât tine mult mai mult mă-nvaţă!
 
 
 
Remy de Gourmont: A folyó
 
 
 
madarak és fák napjára
 
                                       A folyó
                    
 
                                                                           á Felix-Ch. Stevens
 
Simone, a folyó tiszta dallamot dalol,
Jöjj, menjünk le, át nádon, bürkön valahol;
Dél van: az élet megáll, az eke sem halad,
Áttetsző vízében látom meztelen lábadat.
 
A folyó halak, virágok anyja, tudhatod,
Fiai a fák, a madarak, a színek, az illatok;
 
Jóllakott madárhad oltja szomját belőle,
S mind, akik elszállnak távoli mezőre...
 
A folyó nyújt halaknak lakható, jó otthont,
Ad férget, füvet, ad levetőt, ad ózont...
 
A folyó a virágok, s a szivárvány szülője,
Őserő, ha napfény kortyolgat belőle:
 
Növeszt baltacimot, szénát, virágontót,
Illattermőt méznek, s az ökörfarkkórót.
 
Növeszt friss levelet, pelyhes madárkákat,
Táplálja a búzát, lóherét, a nádat...
 
A folyó ősanyja erdőnek: tölgyeknek,
Medrébe merülők vele töltekeznek.
 
A folyó az egek eső- szült gyümölcse:
A folyó égbe száll, s visszahull a földre;
 
A folyó hatalmas erő, belőle életek születnek,
A folyó ősanyja lásd, a természetnek.
 
Simone, a folyó tiszta dallamot dalol,
Jöjj, menjünk le, át nádon, bürkön valahol;
Dél van: az élet megáll, az eke sem halad,
                       Áttetsző vízében látom meztelen lábadat.
 
 
*ózon. Így említi költőien a levegő oxigénjét.
*molyhos ökörfarkkóró: magas kóró, amelynek levelei
szőrösek, virága sárga vagy vöröses sárga.
 
 
 
 
 
La riviére
 
Simone, la rivière chante un air ingénu,
Viens, nous irons parmi les joncs et la ciguë ;
Il est midi : les hommes ont quitté leur charrue,
Et moi, je verrai dans l'eau claire ton pied nu.
 
La rivière est la mère des poissons et des fleurs,
Des arbres, des oiseaux , des parfums, et des couleurs;
 
Elle abreuve les oiseaux qui ont mangé leur grain
Et qui vont s' envoler pour un pays lointain...
 
La riviére est la mére des poissons: elle leur donne
Des vermisseaux, de l'herbe , de l'air et de l'ozone...
 
 La riviére est la mére des fleures , des arcs- en-ciel,
De tout ce qui est fait d'eau et d'un peu de soleil:
 
Elle nourrit le sainfoin et le foin, et les reines
Des prés qui ont l'odeur du miel , et les molénes.
 
Qui font des feuilles douces comme un duvet d'oiseaux,;
Elle nourrit le blé, le tréfle et les roseaux...
 
La riviére est la mére des foréts: les beaux chénes
Ont puisé dasns son lit l'eau pure de leurs veines.
 
La riviére féconde le ciel: qand la pluie tombe,
C'est la riviére qui monte au ciel et qui retombe;
 
La riviére est une mére trés puissante, et trés pure,
La riviére est la mére de toute la nature.
 
Simone, la rivière chante un air ingénu,
Viens, nous irons parmi les joncs et la ciguë ;
Il est midi : les hommes ont quitté leur charrue,
Et moi, je verrai dans l'eau claire ton pied nu.
 
 
*ozone:_ désigne ici poetiquement l'oxigene de l'air.
*molénes:herbes de haute taille dont les feuilles sont
duventeuses, les fleurs jaunes ou fauves.
 
 
 
Christian Morgenstern : Gólyahírvígsárga...
 
 
 
 
 
 
 
Gólyahírvígsárga rétek
 
Gólyahírvígsárga rétek,
fanyarbíborhererőt zsongás,-
ó, te elénk tárt feslő élet,
szem sohasem szokik hozzád!
 
Öröménekbendőzsőlő fák,
csodavirághóvallepettek-
igen, ők az álmokat mutatják,
szív ahogy azt ritkán érti meg.
 
 
 
 
 
Butterblumengelbe Wiesen
 
Butterblumengelbe Wiesen,
sauerampferrot getönt, -
o du überreiches Sprießen,
wie das Aug dich nie gewöhnt!
 
Wohlgesangdurchschwellte Bäume,
wunderblütenschneebereift -
ja, fürwahr, ihr zeigt uns Träume,
wie die Brust sie kaum begreift.
 
 
 
Theodor Fontane: É l e t
 
 
 
 
 
 
 
 
 
Élet
 
 
 
Élet; boldog az, kinek ajándék
barát, gyerek, napi kenyér,
legjobb mégis amit ád még
a tudat, ha lenne szándék,
van kiút, halállal véget ér.
 
                                 
 
 
 
 
Leben
 
 
Leben; wohl dem, dem es spendet
Freude, Kinder, täglich Brot,
Doch das Beste, was es sendet,
Ist das Wissen, daß es endet,
Ist der Ausgang, ist der Tod.
 
 
 
2011. március 6.
 
 
Jaques Prévert Alicante
 
 
 
 
 
 
Alicante
 
 
 
Narancs az asztalon
ruhád a szőnyegen
neked ágyamban
édes jelen a jelen
az éj hűvösre hűl
létem érted hevül.
 
 
 
 
 
 
Alicante
 
 
Une orange sur la table 
Ta robe sur le tapis 
Et toi dans mon lit 
Doux présent du présent 
Fraîcheur de la nuit 
Chaleur de ma vie.
 
 
 
 
 
 
 
2010. június 20.
 
 
George Cosbuc: Tündér Ilona öve
 
 
 
 
 
 
Tündér Ilona* öve
 
 
Ilonka szeme fénylett mint a nap,
haja arany, friss búzamező;
ruhát virágból szövetett minap,
s egy övet hordott dereka alatt,
a világon mása fel nem lelhető.
 
Színarany volt kívül és belül,.
testét a villám belezárta.
Fénylik éjjel is, akár a tűz, hevül,
rejtőzik benne,- s nem véletlenül-
szerencséje, mint talizmánba'.
 
Varázsöv, tőle meg nem válna,
szerencséjét vesztené örökre,
virág nem nyílna, szellő nem járna,
lomboknak sem ébredezne árnya,
nem jönne többé nyár a földre.
 
De a Szent Nap titkon egyfolytába'
leste az övet, el akarta lopni.
S mert neki rég tetszett a leányka,
de az sohasem figyelt szavára,
döntött: bosszút fogok állni!
 
A lány édes semmittevésbe’,
aludt a réten, ábrándozgatott,
a völgyben szellőcske járt vele-
álomnak tűnt az élete
s a legényt gúnyolta legott.
 
De a Tündérherceg* rámosolygott.
Attól kezdve annak útját járta
a szép leány, s látta már a gondot,
életünk attól nem megoldott,
ha bűvöl a rét virága.
 
Szeméből, kék búzavirág tóból
hóvirágra –két fehér kebel-
ömlik forró könnye most! A bánattól
szerelmesen halálra is gondol:
a Tündérherceg veszejti el!
 
„- Micsoda őrült szerelem ez!
Így nem éreztem, te nem értheted-
csak álmodozol, mire jó neked?
Akarod, álmodjak én is veled?
Oldozd meg akkor övedet.”
 
Remeg a lány, és kín emészti:
„Elvenné tőlem szerencsémet!-
 Félti az övet, nagyon is félti,
rálel az ellenség, ellopná, érzi,
ha éppen akkor arra téved.
 
„- Mitől félsz? Elbújunk valahol,
az erdőn, sűrű lombárnyékba
a fenyők alá zajtalan, ahol
emberi szem már át nem hatol,
sem a virágok titkos illata.
 
Így szólt, és hívta, hívta nagyon,
múljon el gondja valahány,
míg vágyaiktól hajtva vakon -
erdő mélyén egy nyári napon
elbújtak ők, a fiú, s a lány.
 
Elrejtőztek úgy, hogy sem virág,
sem ember őket nem látta volna.
De a szunnyadó ágakon át
átlátott a Nap, égből sugarát
küldte az övért, s elrabolta.
 
Érezte Ilonka nyomban
és sírva nézett szerteszét;
kereste körül a vadonban,
arca sápad, majd lángra lobban,
de sehol sem lelte övét.
 
Búját ahogy könnybe fojtja ő
s patakzik, árad keservesen,
megindult attól a csendes eső,
a cseppek közt az égre feljő
az öv, ragyogva, fényesen.
 
Az égi vándor, a Nap, nahát,
hahotázott újra és újra;
légben lebegő harmatcseppen át
küldte a bosszú gyilkos nyilát
a csent övvel, fénykoszorúba.
 
Ó, jaj az öv! nyög csalódottan.
Mennyi időn át őrizgetem én,
a Tündérherceg csatolta le rólam!
Belepusztult a nagy fájdalomban,
s eltűnt az éjek rejtekén.
 
Attól kezdve más lett a természet,
de nem lett több, ahogy kiderül.
Ilonkát ma nem látni sehol,
az emlékezetben élhet valahol,
tán a mese tőle édesül.
 
A díszes égbolt így a Napé lett,
mosolya perzsel, akár a tűz.
Ilonka, elfeledtek téged!
Mikor öved az égre téved
bosszúm belőled gúnyt űz.
 
Ha meg is halt a gyönyörű nő,
öve díszlik örök időkre már;
nyáron, ha esőt szitál a felhő,
szépséges ívben újra eljő
az emberekhez:a Szivárvány.
 
 
 
 
 
 
             2010-2011.
 
 
 
 
*népköltészetben: Ileană Cosînzeană Tündér Ilona
 
*népköltészetben: Făt-frumos Tündérherceg
 
 
Octavian Goga: Este
 
 
 
 
Este
 
 
Sötét borul az alkonyégre,
mint szülére fekete fátyol,
föld felé néz a napraforgó
meghajolva, saját súlyától.
 
Csillagfények ezüstje cseppen
ringó kalászok aranyára,
megül egy fáradt seregély
szárnyán a vándorlás magánya.
 
Szunnyad erdőn a dalos madár,
nem hallani a nádsusogást,
ugarszélen két menyét-fiú
anyja közelén keres tanyát.
 
Megáll a malomdohogás,
álmodik egymásba hullva
malomkerék, és vizes árka,
egy pásztor kis dombra nyúlva.
 
Alszik ég, föld, álmodozik
édesen egymás ölében…
Csak a forrás az, ami rezzen,
ahogy lányszív riad az éjben.
 
 2009 március
 
 
Sara
 
Bolta şi-a cernit năframa
Ca o mamă întristată,
Floarea-soarelui pe câmpuri
Pleacă fruntea-ngândurată.
 
Zarea-şi picură argintul
Pe ovezele de aur,
Ostenit, din aripi bate,
Ca un vis pribeag, un graur.
 
Codrul cântăreţii-şi culcă,
Doarme trestia bolnavă,
Dorm doi pui de nevăstuică
Sub o brazdă de otavă.
 
S-a oprit trudita moară,
Doarme apa la irugă,
Răzimat pe coate-adoarme
Un cioban întins pe glugă.
 
Doarme cerul şi pământul
Într-o dulce-mbrăţişare...
Doar izvorul mai tresaltă
Ca un sân de fată mare.
 
 
Friedrich Hölderlin: T ö l g y e k
 
 
 
 
 
 
 
Tölgyek
 
 
A kertekből jövök hozzátok, ti, Hegyek Fiai!
A kertekből, ott is él a természet, dúsan, nemesen,
védelmükbe vették, s védik szorgalmasan együtt az emberek.
De ti, ti Hatalmasak! Álltok, mint Titánok népe,
e szelíd világban csak titeket hallani, s az eget
közel a teremtéshez, s a földhöz ami szült titeket.
Közületek nem járt senki iskolába, mint az emberek,
életkedvet, szabadságvágyat erős gyökereitekből merítve,
alulról egymást karolva emelkedtek, mint sas a zsákmánnyal,
uralkodtok, akár szerényebb tájat is fellegekig emelve,
mikor derűs, óriáskoronátokra zuhog a napfény.
Külön világ mindenik közületek, s mint az ég csillagai,
éltek külön istenként, szabad kötelékben egymással.
Tudom a szolgaság szenvedés, másként nem irigyelném
az erdőt, s hagynám el szívesen az emberi társadalmat.
Legjobban az boldogítaná szívem, ha emberektől távol,
e szeretettől hajtva élnék, s milyen szívesen, lombotok alatt.
 
 
 
 
Die Eichbäume
 
 
Aus den Gärten komm ich zu euch, ihr Söhne des Berges!
Aus den Gärten, da lebt die Natur geduldig und häuslich,
Pflegend und wieder gepflegt mit dem fleißigen Menschen zusammen.
Aber ihr, ihr Herrlichen! steht, wie ein Volk von Titanen
In der zahmeren Welt und gehört nur euch und dem Himmel,
Der euch nährt` und erzog, und der Erde, die euch geboren.
Keiner von euch ist noch in die Schule der Menschen gegangen,
Und ihr drängt euch fröhlich und frei, aus der kräftigen Wurzel,
Unter einander herauf und ergreift, wie der Adler die Beute,
Mit gewaltigem Arme den Raum, und gegen die Wolken
Ist euch heiter und groß die sonnige Krone gerichtet.
Eine Welt ist jeder von euch, wie die Sterne des Himmels
Lebt ihr, jeder ein Gott, in freiem Bunde zusammen.
Könnt ich die Knechtschaft nur erdulden, ich neidete nimmer
Diesen Wald und schmiegte mich gern ans gesellige Leben.
Fesselte nur nicht mehr ans gesellige Leben das Herz mich,
Das von Liebe nicht läßt, wie gern würd ich unter euch wohnen.
(1796/8)
 
 
2011. január 23.
 
 
Jaques Prévert: Téli gyermekdal
 
 
 
A téli éjszakában
nagy fehér ember lohol
a téli éjszakában
nagy fehér ember lohol
hóból egy öregapó
szájából pipa fityeg,
egy nagy fehér öregapó
üldözi rég a hideg.
Végre a faluhoz ér.
Itt-ott az ablak világos
megnyugtatja a kép.
Szalad egy pici házhoz
kopogás nélkül belép;
Megmenekül, de véletlenül
az izzó kályhalapra ül,
s eloszlik, mint a pára.
A pipa marad utána
a tócsában egy perc alatt,
a pipa marad utána
meg az a nyűtt kalap.
                                                
 
Chanson pour les enfants l'hiver
 
Dans la nuit de l'hiver
Galope un grand homme blanc
Dans la nuit de l'hiver
Galope un grand homme blanc
C'est un bonhomme de neige
Avec une pipe en bois,
Un grand bonhomme de neige
Poursuivi par le froid.
Il arrive au village.
Voyant de la lumière
Le voilà rassuré.
Dans une petite maison
Il entre sans frapper ;
Et pour se réchauffer,
S'assoit sur le poêle rouge,
Et d'un coup disparaît.
Ne laissant que sa pipe
Au milieu d'une flaque d'eau,
Ne laissant que sa pipe,
Et puis son vieux chapeau.
 
 
 
Fordította: Koosán Ildikó
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 

 

Hozzászólások

Hozzászólás megtekintése

Hozzászólások megtekintése

Nincs új bejegyzés.