Ugrás a tartalomhoz Lépj a menübe
 


Balogh Géza és az orosz, bolgár és lengyel költészet világa

2010.09.12

Versek? Évfordulók - közel egymáshoz. Okok? Következmények? Összefüggések(?). Nézőpont kérdése. Ma már gyakran magyarázni kell, mi is történt azokon a napokon...

Balogh Géza




Tatjána Szmertina: 1945. augusztus 9. 11 óra 2 perc…

(9. август 1945. 11 часов 2 минуты...)

(Az atomrobbanás időpontja Nagaszakiban)



Én – élek a Jelenkorban,

Te – a Múltban, háborúban…

Fenyők közt megyek. Tűző napkorong.
Te – szomorúan, épp egy hídon át.
A keblemhez simul – egy kis poronty,
És gyenge karodon is – kisbabád.

Én körülnéztem, megfordultam –
Ellobbantál e pillanatban.
Csak az útburkolaton
Hallgat
Egész nap iszonyún
Árnyad…




Joszif Brodszkij: 1939. szeptember 1.

(1 сентября 1939 года)

Ez a nap a „szeptember-egy” nevet kapta.
A gyerkőcöknek – megkezdődött az iskola.
A németek felnyitották a lengyelek
csíkos sorompóját. A tankok zúgása,
mint a köröm a csokoládé fóliát,
az ulánusokat kisimította.
Az előkapott poharakból kiitták
a vodkát a halotti-listán
felírt első elesettekre,
akár az osztály-elsőkre.
Újra a nyírfák zúgtak a széllel,
s mint az elhagyott konfederátkára,
rásimultak lombjukkal arra a házra,
ahol elnémult a gyermekek zsivaja.
És a felhők mennydörögve tovább úsztak,
magukra hagyva a betört ablakokat.


Inna Jaroszlavceva: A tükrök egész héten hazudtak…
(Мне всю неделю лгали зеркала...)

A tükrök egész héten hazudtak;
dermesztő volt a csend körülöttem,
amikor a repülőgép szárnyáról
az árnyék lassan levált és úszott
és önálló géppé vált, madárrá,
keresztté, ötödikké, emlékképpé –
végig az óceán túlsó partjáig,
ahol újra a szárny alá került.

És mint a vérző, de gyógyuló seben,
a pohár alján –
beszáradt merlot.

2005. 11. 14.

 

Dina Melezs: az „O”
(O)

meg-megérinteni fehér kiszáradt ajkakkal
a kopott ablakkeretet
és meg-megérinteni fehér kiszáradt ajkakkal
a hideg üveget
és váratlanul
megpillantani
a holdat
és
azt mondani
O
és megtartani ezt az elragadó O-t
az arcon
a csodálkozás-arcjátékát
fáradtság után
felejtés közben
felvillan
eltűnik
bezárul
a szem
csüggedt az
O
és ismét
meg-megérinteni fehér cserepes
ajkakkal
és meg-megérinteni roppant cserepes
ajkakkal


Zója Dudina: A nyírfácskákkal kacagtam…
(С берёзками смеялась я...)

A nyírfácskákkal kacagtam,
Juhar alatt búcsúzkodtam,
Hársak alatt ravaszkodtam
És a hamiskás nyárfákra
Majdani sorsom rábíztam.
A fiatalság egyszeri,
Jó előre eltervezni:
Hogy örömöm kivel fonom,
S szerencséjét kinek hozom.
… S eljött a vesztés ideje.
Újra azt az ösvényt járom,
Melyet régóta ismerek –
Most a temetőbe vezet.
Hallgatok a nyírfák alatt,
Hársak alatt, juhar alatt…
S a zizegő zöld nyárfákkal
Együtt sírom ki magamat.

(1998)


Andrej Tarhanov: Kapcsolat
(Взаимосвязь)

Az űr hangjai eljutnak hozzám.
És hallom –
Egy kő hasadt meg a Holdon.
A Marson –
Hol hajdan virult az élet,
Ma vörös viharok dühöngnek…
És ettől szívem úgy szorong…
És álomban,
Mintha bennem egy tamburin szólna.

Olvasva érzem a betűk kapcsolatát.
És milyen csodás, törékeny e kapcsolat
Köztetek fák, csillagok, szent helyek! –
Ez is egyik alapja a létnek.

(2002)

 

Tatjána Szmertina: Anemónák, anemónák…
(Анемоны, анемоны...)

Anemónák, anemónák,
Bomló vágyat rejtő órák.
Halvány-lila virágszirmok
Selymetekben elalélok…

Zúgó erdő félhomálya,
Álom-lovag suttogása,
Megcsókolt s az élet mintha
A testemből elszállt volna…

Kibomlottam a holdfényen,
Fény-tőr döfte át a szívem,
A virágok felzokogtak,
Éjből szálló halk jaj-szavak…

Hajnal felé hazatérek,
Lecsapódó harmatcseppek.
Halvány-lila anemóna,
Mondd, ez álom kihez szólna?

S kinek volt ez bús sóhaja,
Halvány-lila anemóna?


Viktória Andrejeva: minden reggeli eszmélés…
(все переходы утра)

minden reggeli eszmélés
hosszú nap-sóhajtás
a fagyos bánat
kongó folyosóján
a perc kusza léte
áradat parttalan medre
s a négy mozgás-vektor
fáradó spirálja
a két kereszt-gerenda
és intő fájdalom
híd alatti látvány
gyötrő perc-földelés
a nap vak négyzetén
és hideg test, mit folyton fon
a napforduló-önkívület
és spirálként elnyel
a forrásához széllel
szemben evező áradat


Vlagyiszlav Hodaszevics: Éjjelre a városban…
(В городе ночю...)

Éjjelre a városban
A csend összeáll
Kutyaugatásból,
Átázott levelek szagából,
És távolodó tehervagonok kattogásából.
Későre jár. Leánykám fejecskéjével
Az asztalra borulva szunyókál.
Előtte a kihűlt szamovár.
Anyátlan. Szegény kisleány!
Ideje lenne ölbe venni
És ágyba vinni.
De nem mozdulok.
Sőt, nem is dohányzok.
Hogy ne törjem meg a csendet, –
És még azért sem,
Mert versfaragó vagyok.
Ez azt jelenti valójában,
Hogy nincs sem szamovárom, sem leányom,
Csak egy nagy összevisszaságom,
Amit úgy hívnak: a „nagyvilág”.
És ez a nagyvilág leköti minden időmet.

1919

 

Vladimir Liszicin: Jósoljál szerelmet
(Погадай на любовь)


Tábortűzből az ég felé szikra röppen,
Lángol a fa – izzon nekünk hajnalig;
Olvass tenyerem vonalaiból nekem,
Ha harmada lesz való – még akkor is.

Nem gyötör távoli utazások vágya,
Magányos vég és nyirkos börtön sem –
És mindent mi lesz, hisz úgyis mind véletlen,
Főleg szerelmet jósoljál nekem.

Jósoljál, hűséges szerelmet,
Mit (bár) kísér éden vagy pokol,
Jósold meg az első szerelmet,
Az utolsó – maradjon titok.

Tábortűzből az ég felé szikra röppen,
Csak a láng nyelve remeg tétován,
Olvass tenyerem vonalaiból nekem
Mindent, cigánylány – ahogy látod – mondd...

Jósoljál, hűséges szerelmet
A föld peremén, vagy túl azon,
De ne jósolj első szerelmet
És ne titkold el – az utolsót.

Mindent, ami volt, és mindent, ami lesz
Én bölcsen már rég, előre tudom…
Jósold meg nekem: a gyarló szerelmet
Hol találom, s majd törten hol hagyom.

Jósoljál hűséges szerelmet
Mit (bár) kísér éden vagy pokol,
Jósold meg az első szerelmet,
S feltétlen jósold – az utolsót.


Wisława Szymborska: Az első szerelem
(Pierwsza miło?ć)

Úgy tartják,
az első szerelem a leg-legebb.
Rendkívül romantikus,
de velem mindez – nem így esett.

Valami volt is és nem is köztünk,
megtörtént és nyoma veszett.
Nem remeg meg a kezem,
amikor régi dolgokat találok
és spárgával átkötött leveleket –
nem szalaggal hímzetteket.

Évek múltán ha találkozunk –
két szék cseveg csak
az áthűlt asztalnál.

Kedves szerelmek
még fel-felcsillannak bennem.
De ennél - el sem akad lélegzetem.

Már olyan, egészen semmilyen,
tudja azt, hogy a másik is erőtlen:

elfeledve,
sőt fel sem idézve,
szoktat a halálhoz engem.



 

Bármelyik mű utánközlése csak a műfordító engedélyével lehetséges!

 

Hozzászólások

Hozzászólás megtekintése

Hozzászólások megtekintése

Nincs új bejegyzés.