Ugrás a tartalomhoz Lépj a menübe
 


Történelem Anno Domini Auschwitz 1944.

2010.04.18

 




Lépteinkre bukik fejünk,
Felnőtté gyaláztak.
Fekete dalaink
fekszenek
nyirkos utakra.
Lépünk.
Cserepekké zúzott gyászunk.
Hallgatunk.
Kivert sebeink
országút fájdalmai
visszahullnak ránk
határok nélkül,
míg kabátunk ujját földi férgek
rágják,
adalékai kegyelmünk
eltiprott morzsáinak,
s befelé mormolja
kitikkadt ajkunk
egyetelen vágyunk
Adj, Uram
angyali álmot,
szilaj csodát!
Óvd a mögöttem
lévő még szelíd tekintetét,
segítsd az előttem járó
Lázár hitét!
Hints csillagporvágyat
feszült izmainkba,
s ródd, sikítsd
bűneink jussát
fényes katonazubbonyoknak!


Rezzen a nesz is
szisszen az éj
szédül az émelygés
hazakészülődik lassan
a fátyollét
kicsordul szívünk
kamráiból a vér.


Mi Mindig csak Lépünk...
Csattanunk.
Tüdőnkkel levegőt tépünk
Futólépés...
SZÖGESDRÓT.
CSÖND.


Alkonyatkor,
mint visszhang a kútban
csobban a jaj
gleccserek hullnak
búvó könnypatak szemükben
jeges áradat
Cyklon - B
Megbotlik az idő és vacog a szél
Elszáradnak szavaink
Lépünk
Kezünkből fonják kesztyűnk
Vánszorgunk
hitet így remélünk
emléket koldulunk
más időben koppanunk,
s újra egyet lépünk
hasra zuhan eszmélésünk
félelmünk barna csuháját
bús bakók
szíveinkre öltjük.
(S felfedezzük az immár határok nélküli hazát)

M. Fehérvári Judit

 

Hozzászólások

Hozzászólás megtekintése

Hozzászólások megtekintése

Nincs új bejegyzés.