Ugrás a tartalomhoz Lépj a menübe
 


Netcsapda, avagy mitől is függünk?

2010.09.15




„Hát el vagyok egészen andalodva,
és gyönge szívem, ímé, reszketeg,
mióta éjjelente, hajnalonta
veled titokban ímélezgetek.
Nem kell megszólítás, se semmi cécó,
és az se baj, ha nincsen ékezet,
csak kebelembe vésődjék e négy szó,
hogy: Önnek új levele érkezett!”


(Varró Dániel)


Ha nem esik meg velem is, el sem hiszem, hogy a netfüggőség igenis él, virul, s létezik.
A lányom már középiskolás volt, s elég sok olyan házi feladatot kapott, amelyek megoldásához bizony otthonra is szükséges lett volna az internet. Miután azonban az én munkahelyemen – igaz, szigorúan, munkaidő után - korlátlanul hozzá lehetett férni a világ eme információhordozójához, ellenálltam.
Közben én is újabb tanulmányokba kezdtem, mert ugye a mai, modern világban több lábon szükséges állnia az embernek, s bizony a házi dolgozatokat emailen keresztül kellett nekem is beadnom. Azonban elegendő önismeret birtokában úgy döntöttem, hogy inkább beiratkozom egy olyan könyvtárba, ahol viszonylag olcsón, s nyugodtan lehet internetezni.
Aztán időhiány miatt úgy három éve mégis beköttettem a kábeleket, mert egy rövid kalkuláció után – amelybe a benzinköltség is belefoglaltatott – az akkori szolgáltatóm olyan árat ajánlott, amit egyszerűen nem volt érdemes kihagyni.
S innen kezdődtek a bonyodalmak.
Mert addig csak legfeljebb a Google-t, s néhány levelezési oldalt használtam, de még nem is sejtettem, mi is vár rám tulajdonképpen.
Az internet oly mértékben a legjobb barátommá vált nekem is, hogy miután nem is oly régen nyolc napig az újabb szolgáltatóm jóvoltából mellőzni kényszerültem az itthoni csodát, csapot-papot itthon hagyva rohantam a könyvtárba, ahogyan végeztem a napi teendőimmel.
Mert, hogy még érdekesebb legyen a helyzet, közben táppénzes állományban is voltam.
Ha jól belegondolok, ez bizony már az igazi függőség, mert nagyon hiányzott a virtuális világ minden csodája!
Igaz, amíg nélkülözni kényszerültem, addig olyan ma már elavultnak tűnő dolgokra is volt időm, mint a barátaimmal való személyes találkozás öröme, s természetesen az olvasásra is, meg bekapcsoltam néha a rádiót és a TV-t is, rendet tettem a szekrényekben, sőt sétálgattam is, mert lettem a kocsim is.
Eddig észre sem vettem, milyen mértéktelenül sok időt töltök a monitor előtt rongálva a szemem, a gerincem, s észre sem véve a természet ezerarcú szépségeit.
Napi nyolc órát is a gép előtt ültem már ekkor.
Hogy mi volt ilyen fontos?!
A virtuális barátaim – akiket szelektálás nélkül vettem fel a különböző közösségi oldalakon -, akik talán a net segítségével teljesen más személyiségjegyekkel gazdagították önmagukat, de nekem fontosakká váltak a web kamerám segítségével, mert pótolni véltem velük a családom, a szeretetet és törődést. Egyszóval kockásodtam.
A fiatalság zöme is ebbe a csapdába esik, mikor azt gondolják, hogy a gép társ, s pótolja azokat az érzelmeket, amelyeket a való életben hiányként élnek meg.
S valahogyan le kell vezetni a napi feszültségeket is. Ebben a relációban azonban máris hatalmába kerülünk a „hálózat csapdájának”. Innen nézve az internet semmiben sem különbözik a kávétól, a dohányzástól, a drogoktól vagy alkoholtól. Ahogy leülünk a számítógép elé, kizárjuk a külvilágot, s az ott ért csalódások okozta űrt valami mással itt szeretnénk kitölteni.
Nekem személyesen még a bankszámlám is virtuális, s természetesen van web áruházam, s éppen hét email-címem is.
Mire használom még a netet?
Elolvasom a legfrissebb híreket. A szakemberek szerint az is függés, ha valaki csak egyféle dolgot böngész, de azt rendszeresen. Éppúgy zenét is lehet szerezni a net segítségével, s ez a tevékenység az előbbivel azonos hierarchikus állapotban áll, hiszen nem teljesen szabályos.
Olvasni mennyivel kényelmesebb a fotelben ülve, érezvén a papír friss illatát, s jólesően vissza-visszalapozgatni, amíg zizeg ujjaink között a sajtótermék mindig más – más zenéje.
Leülni egy zongorához, s a nagyokra gondolni, amíg a klaviatúrán végigvezetjük a hangok mennyei skáláját.
S olyan hangokat, zenei színeket hallhatunk, amelyeket semmilyen gép sem pótolhat!
Talán még idejében üdvözölhetem magam a Földön, s nem tartozom az abszolút függők közé!
Hogy kik Ők valójában?
Sajnos a mai fiatalság jelentős része, s a társkeresők zöme is idetartozik. Hamis személyiségjegekkel egy virtuális személy bőrébe bújva napjaik 90%-át a gép előtt töltik.
Alapjában véve ez társadalmi jelenség is, hiszen a válság miatt egyre több a munkanélküli, az internet olcsóbb, mint bármelyik közüzemi szolgáltató díjai, s a szórakozás bármilyen fajtája megtalálható a különböző oldalakon. Fogadásokat lehet kötni, s mértéktelenül lehet vásárolgatni bármilyen terméket halasztott fizetési idővel; szabadon játszhatunk, színházi előadásokat, koncerteket, mozifilmeket, sportműsorokat nézhetünk, s nincsenek országhatárok, így akár a világ másik végén élő ismerőseinkkel, rokonainkkal is kapcsolatba léphetünk.
Vannak olyan Torrent oldalak, amelyek segítségével máris otthonunkba kerülnek a mozivásznak legfrissebb alkotásai, s egyeseknek ez nyújtja a bűnözési megélhetést, mert letöltvén a filmeket a fekete piacokon óriási pénzeket zsebelhetnek be segítségükkel akár naponta is adómentesen.
Szóval ez itt már több, mint kontrollvesztés, mert másféle tudatállapotaink nem engedik többé, hogy irányítói legyünk saját viselkedésünknek.
Mit tehetünk annak érdekében, hogy ne függjünk virtuális kapcsolatainktól?
Legfontosabb talán a Másik emberre való odafigyelés, legyen az bármilyen korú, nemű.
A kisgyermekek elől kódoljunk le bizonyos oldalakat, s amíg csemetéink nem érik el a 18 éves kort, semmiképpen ne engedjük őket a gép elé napi egy óránál tovább! S bizony, a gyerekszobában nincsen helye a számítógépnek! Sportoljon, sétáljon csemeténk, hogy a szükséges vitaminok a természet által is beépüljenek szervezetébe!
A napfény mindennél többet jelent, mert nem csupán a D vitamin épül be gyermekünk szervezetébe, hanem a természet ezer szépségét látván, kreativitása, vizuális képességei is fejlődnek.
Aki pedig függővé vált, mint jómagam is egy ideig, üljön le, s gondolkozzon el azon, hogy milyen események segítségével jutott el idáig. Ugyanis nem az internetet kell megvonni, csak a hiányérzetet kell kezelni, mint más szenvedélybetegségek esetében is. S mikor már megszűnik az a bizonyos deficit, nincsen további szükség a virtuális világra, mert ahogyan az egyik leggyönyörűbb film címe is sugallja: „Az élet szép!”

M. Fehérvári Judit

Debrecen, 2009. december 5.

 

Hozzászólások

Hozzászólás megtekintése

Hozzászólások megtekintése

Nincs új bejegyzés.