Ugrás a tartalomhoz Lépj a menübe
 


Az életről

2010.09.01

Az élet a komoly embert hepehupás, tarka ösvényre vezeti. Gyakran megakasztja a haladást, míg egyszer csak simán továbbengedi. Itt egy csillogó gondolat könnyedén szavakká formálódik. Ott súlyos tudás is terhes hallgatásba burkolózik.
Azonban ahol két ember szíve legmélyén egységet képez, ott kettős erejük felér a vas és érc erejéhez. S hol két ember szíve mélyén megérti egymást teljesen, ott szavaik úgy hangzanak, mint orchidea-illat, fűszer-édesen.

(Konfuciusz)


Az emberi világban a barátság a klasszikus életrend formája volt, lesz és marad. A humánum zavaros irrealitásából, amit meg nem magyarázható módon realitásnak hívnak, a barátság kilép, s az életet költői módon oldja meg. Azt mondják, a szerelem költővé tesz. Gyakran. A barátság az életet teszi költőivé és költészetté. A szerelemből a költészet hamar kivész, mert a szerelemnek minden csak eszköz, hogy a világegyetem két legnagyobb ellentétét, a férfit és a nőt egybeolvassza. A barátság maga ez a poétikus kapcsolat. És a verseket nem írjuk, hanem éljük.


( Hamvas Béla )


A végtelen ott kezdődik, amikor a kezünkkel elérjük a csillagokat, és észrevesszük, hogy nem lettünk nagyobbak...


(Saszet Géza)


Ki kagylót hoz, a tengert hozza el.


A távolságot menti át, közelre.


A zúgás ott. A holt héjakba zárva.


Eljön vele hiányzó áradása.


Kagylót hoztam, a legszebbet a partról.


Úgy szikrázott a délutáni fényben!


Megszólított. Forrón, új fényre készen.


Itt van tehát. Üres, de szép nagyon.


Minták, erek. Az égbolt színei.


Száradt hínár, kihalt vizek iszapja.


A hús emléke. Hűs, hullám-kavarta.


A kagyló tudja jól: a test keret.


Ha szétfeszíted, titka szinte semmi.


Ha másra vágysz, mélyebbre kell merülni.


(Karafiáth Orsolya)


Csak akkor érezheted úgy, hogy becsaptak, ha elvársz valamit.

Elvárások híján csalódásoktól sem kell tartanod.
Minél kevesebbet vársz, annál szabadabb lehetsz, s annál kevésbé az idő rabja.
Miért? Mert elfogadod azt, ami van. Az elfogadás felszabadít.

(Scott Shaw)


Hallgass, bújj el, s titkold, tagadd

érzésedet, álmaidat!
Mint fénylő csillagmiriád
szállhatnak a lelkeden át,
érkezve s tűnve, mint az éj:
csodáld őket és - ne beszélj!

Sziv hol s kinek nyílhatna meg?

Ki értheti az életed?
Ki érthetné, ki vagy, mi vagy?
Hazudik a kész gondolat!
Merítve sár a tiszta mély:
igyál belőle s - ne beszélj!

Tanulj magadban élni. Egy

világ töltheti be szíved,
álom, varázs, szent pillanat, -
de külső zajra elriad
s megvakul, ha nap fénye kél,
figyelj dalára s - ne beszélj!

(Tyutcsev: Silentium)


Azt mondja, hogy hű s igaz, mint a tükör.

Beszélj magadról: felelj neki, tükör!

- Elkapom arcod és a pillanat

szeszélyét, minden mozdulatodat,
mint mély eget a mély tenger színe,
befogadlak, mint senki sohase,
hívlak, jössz, eldobsz, és várlak megint,
és szeretlek a parancsod szerint,
sírok, ha sírsz, ha ragyogsz, ragyogok,
néha barátod, rabszolgád vagyok,
alázatos és bizalmas barát,
aki nem kér semmit, csak néz s imád,
és nem akar lenni, csak általad,
csak árnyéka annak, ami vagy.

- Azt mondja, hogy hű s igaz, mint a tükör,

Szólj még magadról: felelj neki, tükör!

- Égsz, átgyúlok, és hideg maradok,

sírsz, visszasírok, s mégis hazudok,
szolgádnak hiszel, s nincs hozzád közöm,
felszínem ábránd, mélységem közöny,
tükör vagyok, nem sejted, míly csodás,
megfoghatatlan, tiszta látomás,
mert látomásod is visszaverem,
nem érezlek, nincs emlékezetem,
agyonlőheted előttem magad,
kihullsz belőlem, mint a pillanat,
kihullsz, nyomtalanul, üresen, bután,
mint az öröklétből a földi árny.

(Szabó Lőrinc - A tükör vallomása)

 

Hozzászólások

Hozzászólás megtekintése

Hozzászólások megtekintése

Nincs új bejegyzés.