Ugrás a tartalomhoz Lépj a menübe
 


Dr. Bige Szabolcs Csaba: A mustármag

2010.09.14

A mustármag példabeszéde: „Ez a mag kisebb ugyan mindenféle magnál, de amikor felnő, nagyobb, mint a kerti vetemények. Valóságos fa lesz belőle, úgyhogy az ég madarai eljönnek, és ágai között laknak.” /Máté evangéliuma 13, 31-35/

Történt, hogy a hatalom kiűzött sok ember és családot az otthonából, kényszerítvén őket idegen városban, idegen népek között lakozni.
Egy város széli csöndes utcában, egyszerű emberek szomszédságába költözött egyikük, egy magányos asszony. Férjét a háború ragadta el, vagyonát az új hatalom. Szerényen meghúzódott a neki kiutalt szobában, mely azelőtt istállóként szolgált.
Panasz szava soha nem hagyta el ajkát. Megnyugodott Isten akaratában. Jó emberek adakozásából tengette életét.
Lakott a házban még tíz másik család is, kicsivel jobb körülményekkel megáldva.
A hátsó fertályban élt egy özvegyasszony idős édesanyjával, kiskorú gyermekével, testvérhúgával, és két a rendházból kiűzött apácával. Megesett a szíve rajtuk, mikor a rendházakat feloszlatták. Édesanyja nyugdíja és húga keresete éppen elég volt hármuk számára, de ahol háromnak jut, ott kikerül a mási kettőnek is, gondolták. És jól gondolták!
Az özvegyasszony fölírt az irkájába minden fillért, amit költött, hogy ha majd lesz, visszafizeti.
Falusi rokonok, ismerve szűkölködő életüket, minden Karácsony előtt egy hízók küldtek a családnak, amit nagy hozzáértéssel az utolsó cseppig feldolgoztak, egy fikarcnyi se menjen kárba.
A régi szokás szerint mindenkinek küldtek kóstolót, aki csak a házban lakott.
A kényszerlakhelyes új szomszédnak valamivel többet csomagoltak fel, tudván, nincs semmi jövedelme, és nehezen él. A kicsi fiától küldte át a kóstolót.

Ekkor került a földbe a mustármag!

Az asszony szépen köszönte az ajándékot és szívből örvendezett a sok váratlan jó falatnak.
- Kedvesem! – szólott – Én nem tudom mivel viszonozni édesanyádnak ezt a tettét, de neked felajánlom, hogy megtanítalak olaszul, vagy angolul, ha akarod, mert én otthon fiatal koromban megtanultam a kötelező német mellett még ezt a kettőt is. Tudod, nálunk a lányok is kellett tanuljanak valamit: irodalmat, költészetet, nyelveket, társalgást, sőt akiben volt kicsi tehetség zongorázni és festeni is tanulhatott. Egy úri lány sok mindent megtanult, csak túlélni nem. Én ezt most tanulom idős fejjel. Nehéz tantárgy.
A kisfiú hazaszaladt és elmondta édesanyjának, mit üzent az új szomszéd.
- Gyere, menjünk vissza hozzá és beszéljük meg ezt a tanulást. Persze, ha te is akarod.
Így történt, és a kisfiú rendszeresen járt nyelvórákra, amit nem pénzzel fizettek, hiszen nekik sem volt elég, hanem élelemmel. Mikor mivel. Amit faluról beszereztek.

Kicsirázott a mustármag és szépen fejlődött...

Telt múlt az idő. A kisfiúból nagy lett. Nyelvek iránti vonzalma az évek múlásával tovább erősödött. Társai közül sokan csúfolták érte, de olyan is volt, aki kérte – titokban, mert a hatalom nem nézte jó szemmel más kultúrák megismerését – tanítsa meg őket valamelyik általa már jól beszélt nyelvre. Ezek egyike nyelvtanár lett, másik munkájában jól hasznosította így szerzett tudását évtizedek múlva (!)
Az idő méhében nagy változások fogantak, melyek lesöpörték Európa egéről a diktatúrákat. És jöttek, lelkiismeretük megnyugtatására, a segélycsapatok Angliából, Franciaországból,
Svájcból, stb.
Nyelvtudásának köszönhetően sokan kopogtattak az egykori kisfiú ajtaján. Tele volt vendégekkel a ház hónapokon keresztül. Még az átutazok is megálltak nála egy éjszakára, vagy egy jó vacsorára. Angol földről úgy indítottak egyeseket, menjetek oda, onnan majd útbaigazítanak és meg is vendégelnek erdélyi módra.
Mindennek az lett az eredménye, többek között, hogy a gyerekek megtanultak angolul, tudjanak ők is a beszélgetésekbe bekapcsolódni. A segélyeket hozó szülők gyermekei heteket töltöttek velük, a nyári szünidő alatt.
Az otthonról indított nyelvtudás, később döntő befolyással volt az életükre. Az egyik gyerek másfél évtized eltelte után angoltanár lett. A másik nyelvtudása révén egy nagy cég alkalmazottja, ő tartja a kapcsolatot a külföldi partnerekkel, a harmadik, mint sikeres mérnök, magyarként amerikai társakkal egy nemzetközi cégnél dolgozik...

A kis magból így lett valóságos fa,
ágai közt az ég madarai laknak.

 

Hozzászólások

Hozzászólás megtekintése

Hozzászólások megtekintése

nemeth.jenone52@gmail.com

(Németh Jenőné, 2010.10.03 02:18)

Számomra ebben a történetben tényleg "lejött" a Menny a Földre! Isten mindig és mindenkinek küld segítséget, csak ne álljunk meg a jóra való törekvésben és ha egyszer az a mustármag földbe kerül, senki meg nem állítja Isten kegyelmét.
A szívem hálával teli! Köszönöm!

bigeszab@gmail.com

(Bige Szabolcs Csaba, 2010.09.14 21:29)

A napokban találkoztam egy régi barátommal, aki elmondta, hogy az ő fia is úgy kapott kedvet és indíttatást az angol nyelv megtanulására, hogy 90-ben vendégül láttak csere-gyerekeket Angliából. Oda is hullott egy mustármag!