Ugrás a tartalomhoz Lépj a menübe
 


A „megbirkózási stratégiáról” – Ma egy továbbképzésen hallottam, elhoztam, megosztom

2010.10.09

„Mint gyermek, aki már pihenni vágyik
és el is jutott a nyugalmas ágyig
még megkérlel, hogy: „Ne menj el, mesélj” -
(igy nem szökik rá hirtelen az éj)
s mig kis szive nagyon szorongva dobban,
tán ő se tudja, mit is kiván jobban,
a mesét-e, vagy azt, hogy ott legyél:
igy kérünk: Ülj le közénk és mesélj.
Mondd el, mit szoktál, bár mi nem feledjük,
mesélj arról, hogy itt vagy velünk együtt
s együtt vagyunk veled mindannyian,
kinek emberhez méltó gondja van.
Te jól tudod, a költő sose lódit:
az igazat mondd, ne csak a valódit,
a fényt, amelytől világlik agyunk,
hisz egymás nélkül sötétben vagyunk.”
( József Attila: Thomas Mann üdvözlése - részlet)


Néha különféle karitatív munkákat vállalok, vállalunk, s ezekhez olykor „fejtágítások” is tartoznak.
A mai napon a református egyház önkéntes beteglátogatói rendezvényén vettünk részt, s csak statisztikákat szeretnék itt megosztani, mert különösen érdekeseknek tartom őket.
A különféle felekezetek tagjait és a társadalom egyéb rétegeit összehasonlítva, az előbbieknél 42 %- kal kevesebb a munkából kiesett napok száma, nagyobb a tolerancia, kevesebb a szenvedélyfüggés és sokkal nagyobb a „megbirkózási vagy megoldási stratégia”, azaz az élet nehézségeihez való hozzáállás.

Mit jelenet ez pontosan?

1. A problémamegoldás adaptívabb, azaz célravezetőbb:


A valóságban egy egyszerű példán keresztül szemlélve ez azt jelenti, hogy optimistábban állunk a világ dolgaihoz, azaz, ha netalán olyan a munkahelyem, ami akadályoz a személyes szabadságélményem megélésében, elgondolkodom a szituáción, a miérteken és váltok. Teszem ezt akkor is, ha nem találok másikat, mert a személyiségembe másféle értékrendet építettem be, s ehhez igazítom belső igényeim is.

2. Érzelemorientált:

Akkor hatásos, ha az adott eseményt nem tudjuk megváltoztatni, de valahogyan le kell vezetni a feszültségeinket.

3. Kognitív, azaz a megismerő átstrukturálás:

Ha bármilyen hittel a szívemben élek, arra is képes vagyok, hogy a legnegatívabb helyzetekből is pozitívan lépjek ki.

4. Társas támogatás:

Ha egymás mellett vagyunk lélekben is, akkor megkapjuk a „társas támogatást”, amelyet másképpen „társadalmi tőkének” is nevezhetünk. Ez kihat a gazdaságra is. Nem kell hozzá semmi más, csak bizalom. A skandináv államok GDP-je erre alapozódik. Szétosztani, s megosztani a többletet. Az élethez való ezen hozzáállás a legnagyobb egészségvédő hatást váltja ki.

Néhány magyarországi statisztika 2006-ból:

A társadalom 86 %-a gondolta úgy, hogy aki vinni akarja valamire az életben, mindenféleképpen át kell hágnia a szabályokat.

80%-a azt, hogy minden olyan gyorsan változik, hogy nincs értelme senkiben sem bízni.

69 %-a , hogy semmi értelme terveket szőni.

Még két érdekes fogalom:

Hidak:
olyan emberek, akik egy csoportba tartoznak (pl. egy családba), de nem feltétlenül állnak minden tekintetben közel egymás lelkéhez

Hálók:
a megtartó szövetségek, ahol hasonló gondolkodású, értékrendű emberekre találunk (Lehet ez egy netes portál is, ha ott segítőszándékú párbeszéd folyik


Én nagyon szeretem a netes hálóimat is, s ezért is gondoltam, hogy mégis begépelem e talán furcsának tűnő és kivonatosan nem sok értelemmel bíró néhány mondatot.


M. Fehérvári Judit


 

Hozzászólások

Hozzászólás megtekintése

Hozzászólások megtekintése

Nincs új bejegyzés.