Ugrás a tartalomhoz Lépj a menübe
 


Leopoldo Lugones: Vénusz megadja magát

2010.07.02

csak gyöngysorod volt rajtad, semmi más már,
azt is ledobtad. A szobába tévedt
késői napfényben rezgő szivárvány
ült rá. Közöttünk, mintha vízfestmények

lebegtek volna. Ledőltél az ágyra,
és combodat kitártad, s felemelted,
mint Danaé, mikor az istent várja
Tizián képén. Mozdulatlan melled

fölé hajoltam. lüktető szerelmem
ágaskodott s feléd mutatott, szépség.
Te utána nyúltál, mert behunyt szemmel

is megleled. Öledhez nyomtad végét,
hol az éjsötét hajtarajban legszebb
szegfűd vöröslő kelyhe már kifeslett.

 

Hozzászólások

Hozzászólás megtekintése

Hozzászólások megtekintése

Nincs új bejegyzés.