Ugrás a tartalomhoz Lépj a menübe
 


William Shakespeare: II. Richárd király tragédiája ( V. felvonás)- Spiró György fordítása

2011.06.21

 
 
Fordította: Spiró György
Lektorálta: Borbás Mária
 
 
(A Színház folyóirat 2009. decemberi száma alapján)
 
 
 
 
 
 
 
ÖTÖDIK FELVONÁS
 
 
  1. SZÍN
 
London. A Towerhoz vezető utca
Királyné és hölgyek jönnek
 
KIRÁLYNÉ:
 
Majd erre jön a király. Ez az út visz
A Julius Caesar emelte szörnyű
Toronyba, melynek pincerekeszébe
Gőgös Henrik az uramat bezárja.
Maradjunk itt, ha maradásra lel még
Bárhol egy igaz király felesége.
Jön Richárd király és őrség
Nézzétek, de nem, ne nézzétek mégsem,
Én hervadt rózsám, mégis nézzetek rá,
A részvéttől harmattá váljatok,
És frissítsétek fel könnyeitekkel.
Az elpusztított Trója képe lettél,
Dicsőség romja, Richárd sírja vagy te,
És nem Richárd király! Szép palota,
Miért lakik benned a szomorúság,
Ha kocsmában időz a győzelem?
 
 
RICHÁRD:
 
Ne csatlakozz a bánathoz, szerelmem,
Ne siettesd a végemet. Tanuld meg,
Hogy a mi múltunk szép álom csupán,
És arra ébredünk fel, ami van,
Ami vagyunk. A zord Szükség az én
Testvérem és a szövetségesem
Már mindhalálig. Frankhonba siess,
Egy kolostorban húzd meg magadat.
Kapunk majd odaát szebb koronát,
Mint amit eljátszottunk ideát.
 
 
KIRÁLYNÉ:
 
 
Hát megváltozott, elgyöngült az én
Richárdom testben-lélekben? A trónnal
Együtt elméd, szíved is Henriké?
A haldokló oroszlán kimereszti
A karmait, s ha mást nem is, a földet
Tépi vadul, te pedig kisdiákként
Hagyod magadat megfenyíteni?
Megalázkodva a botot csókolod?
Te, az oroszlán, a vadak királya?
 
 
RICHÁRD.
 
 
Vadak királya! Igen, ők vadak,
Másként emberek királya lehetnék.
Ex-királyném, Frankhonba készülődj,
Gondold, hogy meghaltam, búcsúzz el úgy,
Mintha halottas ágyamon feküdnék.
A hosszú téli estéken a vének
Meséljenek neked a tűz körül
Régmúlt időkről, hajdani bajokról,
S mielőtt jó éjt kívánsz, bánatukra
Mondd el az én siralmas esetem,
Térjenek aludni még szomorúbban.
A pislogó parázs is meghatódik
Elfúló, súlyos szavaid miatt,
A lángját részvét könnye oltja el.
És elgyászolják ott az éjszakában
A trónjafosztott, törvényes királyt.
 
 
Jön Northumberland kísérettel.
 
 
NORTHUMBERLAND:
 
 
Uram, Henriknek más jutott eszébe,
Nem a Towerba, hanem Pomfretbe mégy.
Rólad, asszonyom, úgy határozott,
Hogy Frankhonba menj minél hamarább.
 
 
RICHÁRD:
 
 
Northumberland, te létra vagy, terajtad
Mászik a trónra Bolingbroke király!
Nem sok idő telik el, nem sok óra,
És elgennyedt, förtelmes bűneid
Kifakadnak. Te azt is kevesellnéd,
Ha neked adná fele birodalmát,
Hisz az egészet tőled kapta meg.
Ô meg attól tart: ha már értesz hozzá,
Hogyan kell trónra segélni bitorlót,
Megteszed újra, őt is letaszítván,
Amint egy jó kis alkalom adódik.
Gazok barátságából félelem lesz,
Majd gyűlölet, és abból egyikük
Vagy másikuk romlása, sőt halála.
 
 
NORTHUMBERLAND:
 
 
Minden bűnöm az én fejemre szálljon.
Búcsúzzatok, mert el kell válnotok.
 
 
RICHÁRD:
 
 
Én duplán válok. Gazember, te két
Kötést szakítasz szét: a koronámtól
És feleségemtől. Most visszacsókolom
Az eskünket! De nem lehet, hiszen
Csókkal esküdtünk össze is.
Northumberland, válassz szét! Én megyek
Északra, ragályba, nyirkos fagyokba,
Ô pedig Frankhonba, ahonnét május
Pompájával jött, tavaszán az évnek,
S ahová Halottak Napjára tér meg.
 
 
KIRÁLYNÉ:
 
 
Hát el kell válnunk? Nincsen kegyelem?
 
 
RICHÁRD:
 
 
Nem pihen többé szíved szívemen.
 
 
KIRÁLYNÉ:
 
 
Száműzzetek hát engem is oda.
 
 
NORTHUMBERLAND:
 
 
Szép tett lenne, de rossz politika.
 
 
KIRÁLYNÉ:
 
 
Hadd menjek oda én is, vele együtt.
 
 
RICHÁRD:
 
 
Két bánatunkból végezetül egy lett.
Sirass te ott, én pedig itt siratlak.
Jobb távol, mintsem túl közel a rabnak.
Sóhajjal mérd utad, én nyögve mérem.
 
 
KIRÁLYNÉ:
 
 
Sóhajom hosszabb, magam nem kímélem.
 
 
RICHÁRD:
 
 
Minden lépéssel duplán szenvedek,
Ennek súlyát a szívem méri meg.
De ne búsuljunk hosszan, hiszen ô vár,
A búval házasodtunk össze immár.
Csók zárja ajkunkat, szólít a végzet,
Vedd szívemet, és add nekem tiédet.
 
 
KIRÁLYNÉ:
 
 
Csókolva adom vissza a tiédet,
Szívemmel ne pusztuljon a te szíved.
Most visszavettük. Indulj, kedvesem.
A szívemet most már megölhetem.
 
 
RICHARD:
 
 
Fájdalmas e gyöngéd halasztgatás,
Isten veled! A többi néma gyász.
 
 
Mind el.
 
 
  1. SZÍN
 
 
London. Szoba York herceg palotájában
York herceg és York hercegné jönnek
 
 
YORK HERCEGNÉ:
 
 
Megígérted, hogy tovább folytatod,
Amit a múltkor sírva hagytál abba,
Mi lett Londonban két unokaöcsénkkel.
 
 
YORK:
 
 
Hol tartottam?
 
 
YORK HERCEGNÉ:
 
 
A félrevezetett
Népek az ablakból Richárd király
Fejére port és szemetet dobáltak.
 
 
YORK:
 
 
Igen. Ahogy már említettem is,
Mikor a büszke Henrik Bolingbroke
Tüzes lován, mely jól ismerve őt,
Lassan, kimérten lépkedett, a népek
Azt kiabálták: „Éljen Henrik király!”
Mintha az ablakok is éljeneznék,
Vének és ifjak lógtak mindben, és
Bámultak lefelé, hogy majd kiestek.
A falak is a cégtáblákkal együtt
Kiáltották: „Ég óvja Henriket!”
Fedetlen fővel hol erre, hol arra
Hajlongott lova nyakát átölelve,
És azt mondta: „Köszönöm, honfitársak!”
Mindvégig ez volt, ahogy elhaladt.
 
 
YORK HERCEGNÉ:
 
 
És Richárd, szegény, merre járt eközben?
 
 
YORK:
 
 
Mint színházban, ahol az emberek
A színpadról lelépő sztár után
Bámulnak bambán, nem is véve észre
A belépőt, ki hiába fecseg,
Így, sőt ennél is megvetőbben néztek
Richárdra. Senki sem mondta, hogy „Éljen!”.
Egyetlen hang sem üdvözölte őt,
De sárral hajigálták szent fejét,
Amit ô belenyugvással törölt le,
Hol nevetés, hol sírás fogta el,
Kín és türelem játszottak az arcán,
Hogy ha az Isten valamilyen okból
Meg nem keményíti a szíveket,
A legbarbárabb is megszánta volna.
De hát mindebben az Ég keze munkál,
Béküljünk meg a végzetünkkel immár.
Henrik felesküdött hívei lettünk,
Királyi voltát őrizni a tisztünk.
 
 
YORK HERCEGNÉ:
 
 
Itt jön Aumerle fiam.
 
 
YORK:
 
 
Csak volt Aumerle,
Mert Richárd híve volt ezen a néven,
Ezentúl Rutland néven hívhatod csak.
A parlamentben állok majd ki érte,
És megígérem, hű lesz a királyhoz.
 
 
Aumerle jön
 
 
YORK HERCEGNÉ:
 
 
Isten hozott. Kik most az ibolyák
Az új tavasz kertjében, mondd, fiam?
 
 
AUMERLE:
 
 
Nem tudom, anyám, nem is érdekel,
Nem nőnék velük együtt szívesen.
 
 
YORK:
 
 
Az új tavaszban hogyha nem vigyázol,
Még kitépnek, mielőtt kivirágzol.
Hát Oxfordban tart még az ünnepély?
 
 
AUMERLE:
 
 
Azt hiszem, igen.
 
 
YORK:
 
 
Hallom, oda készülsz.
 
 
AUMERLE:
 
 
Oda, ha közbe nem jön valami.
 
 
YORK:
 
 
Milyen pecsét látszik ki öltönyödből?
Mért sápadtál el? Mi ez a levél?
 
 
AUMERLE:
 
 
Semmi, uram.
 
 
YORK:
 
 
Úgy olvashatja bárki.
Látni akarom. Hadd olvassam el.
 
 
AUMERLE:
 
 
Kérem, apám, bocsásson meg nekem,
Jelentéktelen apróság, de mégis,
Bizonyos okból nem mutathatom meg.
 
 
YORK:
 
 
Bizonyos okból látni akarom.
Félek, félek –
 
 
YORK HERCEGNÉ:
 
 
Mitől tartasz, mitől?
Adóslevél lesz az, az ünnepi
Öltözékének árát így fedezte.
 
 
YORK:
 
 
Ha ő adós, akkor mért nála van?
Magának tartozik? Asszony, ne viccelj!
Ide az írással, fiam!
 
 
AUMERLE:
 
 
Apám, bocsánat, nem mutathatom meg.
 
 
YORK:
 
 
De akarom. Muszáj, édes fiam!
(Kirántja a fia kebléből, olvassa)
Árulás! Felségárulás! Gazember!
 
 
YORK HERCEGNÉ:
 
 
Uram, mi történt?
 
 
YORK:
 
 
Ki van odabent?
Bejön egy szolga
Nyergelj azonnal!
Jóságos ég, micsoda árulás!
 
 
YORK HERCEGNÉ:
 
 
De hát mi történt?
 
 
YORK:
 
 
A csizmámat! Nyergeljetek azonnal!
Becsületemre, hitemre, életemre
Esküszöm, feladom a gazt!
 
 
Szolga el.
 
 
YORK HERCEGNÉ:
 
 
De mi a baj?
 
 
YORK:
 
 
Hallgass már, buta nő.
 
 
YORK HERCEGNÉ:
 
 
Nem hallgatok. Aumerle, mondd, mi a baj?
 
 
AUMERLE:
 
 
Anyám, légy nyugodt, mindössze csak annyi,
Amennyiért az életem felel.
 
 
YORK HERCEGNÉ:
 
 
Az életed felel?
 
 
YORK:
 
 
 
 
Csizmát! A királyhoz megyek!
 
 
Szolga csizmát hoz.
 
 
YORK HERCEGNÉ:
 
 
Vágd képen, Aumerle! – Szegénykém, nem érti!
(A Szolgához) El, gazfickó! Többé ne lássalak!
 
 
Szolga el.
 
 
YORK:
 
 
A csizmámat, ha mondom!
 
 
YORK HERCEGNÉ:
 
 
Mit akarsz, York, egyáltalán?
Csak nem akarod hóhérkézre adni?
Van még egy fiunk? Vagy lehet-e még?
Termékenységem kora nincs lezárva?
És te még megfosztasz a gyermekemtől,
Hogy ne hívhassam anyának magam?
Nem rád hasonlít? Nem a te fiad?
 
 
YORK:
 
 
Te bolond, buta nő,
Az árulást titokban tartanád?
Itt tizenketten szentül megfogadták,
És írásba is adták, hogy kivégzik
Oxfordban a királyt!
 
 
YORK HERCEGNÉ:
 
 
Ő nem lesz köztük.
Itthon tartjuk, és semmi köze hozzá.
 
 
YORK:
 
 
Eressz, te buta nő!
Ha hússzor fiam, akkor is feladnám.
 
 
YORK HERCEGNÉ:
 
 
Lettél volna te viselős vele,
Most jobban szánnád. Tudom, hogy mi bánt:
Arra gyanakszol, hogy megcsaltalak,
Hogy fattyú, és nem is te fiad.
Édes York, drága uram, ne csináld ezt!
Hozzád hasonlóbb már nem is lehetne,
Sem rám, se rokonomra nem ütött,
És mégis szeretem.
 
 
YORK:
 
 
Eressz, te tébolyult nő!
 
 
(El)
 
 
YORK HERCEGNÉ:
 
 
Utána, Aumerle! Kapj fel a lovára,
És úgy vágtass: előzd meg a királynál!
Kérj bocsánatot, mielőtt bevádol!
Indulok én is, bár öreg vagyok,
De lovagolok úgy, mint az apád.
Letérdelek és úgy is maradok,
Amíg Henrik meg nem bocsát. Siess már!
 
 
Mindketten el.
 
 
  1. SZÍN
 
 
Windsor. Szoba a kastélyban
Henrik jön királyként. Percy, urak
 
 
BOLINGBROKE:
 
 
Mi hír az én rakoncátlan fiamról?
Három hónapja, hogy színét se láttam.
Pestisnél rosszabb egy ilyen kölyök.
Az Égre, kerítsétek már elő!
Londonban keressétek, mert a kocsmák
Környékén kószál, mesélik, naponta,
Züllött és ledér cimboráival
A szűk utcákat, így hírlik, elállják,
A strázsát megverik, az arra haladókat
Kirabolják, és ô, a fiatal,
Romlott puhány, örül, hogy tagja lett
A kicsapongó társaságnak.
 
 
PERCY:
 
 
Felség, két napja láttam a herceget,
Megmondtam, hogy Oxfordban lesz az ünnep.
 
 
BOLINGBROKE:
 
 
És mit szólt hozzá a fiatalúr?
 
 
PERCY:
 
 
Közölte, hogy a bordélyházba megy,
A legutolsó ringyó kesztyűjét
Elkéri, és a legjobb lovagot
Párbajban azzal veti le lováról.
 
 
BOLINGBROKE:
 
 
Romlott és elszánt; engem mégis éltet
Némi remény, hogy érettebb korában
Jó útra tér. De itt jön valaki.
 
 
Aumerle jön.
 
 
AUMERLE:
 
Hol a király?
 
 
BOLINGBROKE:
 
 
Mi baja rokonunknak, hogy ilyen
Dúltan tekint körül?
 
 
AUMERLE:
 
 
Felségedet
Óvja az Isten! Négyszemközt szeretnék,
Uram, beszélni veled, ha lehet.
 
 
BOLINGBROKE:
 
 
Kérlek, menjetek, hagyjatok magunkra.
 
 
Percy és az urak el.
 
 
Mi baj hát, unokaöcsénk?
 
 
AUMERLE:
 
 
A földbe
Gyökeret verve térdeljek örökké,
A nyelvem szájpadlásomhoz tapadjon,
Míg bocsánatodat el nem nyerem!
 
 
BOLINGBROKE:
 
 
Tervelted azt a bűnt, vagy elkövetted?
Ha szándék volt, s nem lett belőle károm,
Majdani hűségedért megbocsátom.
 
 
AUMERLE:
 
 
Engedd a kulcsot ráfordítanom,
Senki se jöjjön be, amíg beszélek.
 
 
BOLINGBROKE:
 
 
Tessék.
 
 
Aumerle bezárja az ajtót. Odakintről York kopogtat.
 
 
YORK:
 
 
Uralkodóm, vigyázz!
Egy felségáruló van ott veled!
 
 
BOLINGBROKE (kardot ránt):
 
 
Gazember, megkeserülöd!
 
 
AUMERLE:
 
 
Tedd le a kardot, félni nincs okod.
 
 
YORK:
 
 
Nyiss ajtót, elbizakodott király!
Szemedbe mondom, ki az áruló!
Nyisd ki az ajtót, ne kelljen betörnöm!
 
 
Bolingbroke kinyitja az ajtót. York bejön
 
 
BOLINGBROKE:
 
 
Nagybátyám, lihegsz, szedd össze magad.
Milyen veszély és merről fenyeget,
Hogy fel tudjunk készülni ellene?
 
 
YORK:
 
 
Olvasd el ezt, és ebből megtudod,
Amit fulladva ki sem mondhatok.
 
 
AUMERLE:
 
 
Emlékezz, hogy az előbb mit ígértél;
Megbántam! Az én nevemet ugord át!
A szívem nem úgy érez, mint kezem!
 
 
YORK:
 
 
De úgy érzett, amikor aláírtad!
Az áruló kebléből téptem ezt ki,
Félelmében rimánkodik neked,
Nem szeretetből. Meg ne szánd! A kegy
Kígyóvá lesz és a kebledbe mar.
 
 
BOLINGBROKE:
 
 
Undok, mocskos, vakmerő árulás!
Ó, áruló fiú hű apja, te!
Te drága, makulátlan, tiszta forrás,
Melynek vize mocskos partok között
Áramlott és végül beszennyeződött!
Túlzott jóságod bűn lett gyermekedben.
Erényed miatt bűnös fiadat
A lázadás vádja alól feloldjuk.
 
 
YORK:
 
 
A bűne semmivé tette erényem,
Eltékozolta becsületemet,
Léha fiú zsugori apja pénzét.
Pusztuljon vétke: él becsületem,
Éljen a vétke: megöl szégyenem.
Ilyet életben hagyni mire jó?
Pusztul a hű, ha él az áruló.
 
 
YORK HERCEGNÉ (kintről zörget)
Uram, királyom! Eressz be, az Égre!
 
 
BOLINGBROKE:
 
 
Éles hangon ki sikítozik ott?
YORK HERCEGNÉ:
 
 
Egy nő, a nagynénéd, én vagyok az!
Hallgass meg, kérlek, nyiss ajtót nekem,
Egy koldus kér, ki nem koldult sosem.
 
 
BOLINGBROKE:
 
 
Darabunk vége komikusra vált,
És eljátsszuk a „Koldus és király”-t.
Ereszd be anyád, lázadó öcsém,
Érted fog esdekelni, tudom én.
 
 
YORK:
 
 
Ha megbocsátasz neki, bárki kérlel,
Jóságod újabb gaztetteket érlel.
Lesz gyógyulás, csak vágjad ezt a részt le;
Ha meghagyod, elvész a test egésze.
 
 
York hercegné belép
 
 
YORK HERCEGNÉ:
 
 
Király, ne higgy e szívtelen öregnek!
Nem tud szeretni, téged sem szerethet!
 
 
YORK:
 
 
Minek loholtál ide, tébolyult?
Aszott csöccsel szoptatni árulót?
 
 
YORK HERCEGNÉ:
 
 
Édes York, türelem! Kérlek, királyom!
 
 
(Letérdel)
 
 
BOLINGBROKE:
 
 
Jó néném, kelj fel.
 
 
YORK HERCEGNÉ:
 
 
Irgalmadat várom.
Ezentúl így járok, a térdemen,
Örömöt többé ne lásson szemem,
Amíg te nem szólsz, feloldva az átkot,
És Rutland fiam bűnét megbocsátod!
 
 
AUMERLE:
 
 
Anyámmal együtt hajtom meg a térdem.
 
 
(Letérdel)
 
 
YORK:
 
 
Én is lerogyok, ezek ellenében.
 
 
(Letérdel)
 
 
Rosszul jársz, ha most megkegyelmezel.
 
 
YORK HERCEGNÉ:
 
 
Nem komolyan beszél! Nem lepi el
Könny a szemét, így szokott játszani!
Nem szívből fakadnak a szavai!
Kérése ellentétét várja tőled,
Mi tiszta szívből esdeklünk előtted,
Térdel, de úgy, hogy felugrana már,
A mi térdünk a földbe nőve vár,
Képmutatásból kérlel hamisan,
Mi őszintén, valóban, harcosan.
A könyörgésünk túltesz az övén,
Kegyelmezz, teljes szívvel kérem én.
 
 
BOLINGBROKE:
 
 
Jó néném, kelj fel.
 
 
YORK HERCEGNÉ:
 
 
Ne azt mondd, hogy kelj fel!
Mondd: „megbocsátok”! Csak utána: „kelj fel”!
Ha dajkád lennék, megtanítanálak,
Hogy első szavad legyen a bocsánat.
Szót úgy hallani senki sem akarhat,
Mint én, s ha kiejted, az irgalomnak
Köszönd e tudást. Kurta szó, de édes,
Kimondani királyok ajka képes.
 
 
YORK:
 
 
Mondd franciául: „pardonnez moi”.
 
 
YORK HERCEGNÉ:
 
 
Pardont kérsz arra, aki bosszút áll?
Jaj, szegény férjem szíve oly kemény,
Hogy azt sem tudja, mikor mit beszél.
Te egyszerűen mondd azt, hogy bocsánat,
Nekünk beszélsz, és nem a franciáknak.
Szemeden látom, mit mondana nyelved!
Lelkeddel halld meg, mi a jó szívednek.
Sejted te rég, hogy mi is rejlik ott,
Irgalmad diktál bűnbocsánatot.
 
BOLINGBROKE:
 
 
Jó néném, kelj fel.
 
 
YORK HERCEGNÉ:
 
 
Nem felkelni jöttem,
Amit tettem, a bocsánatért tettem.
 
 
BOLINGBROKE:
 
 
Én megbocsátok, mint nekem az Isten.
 
 
YORK HERCEGNÉ:
 
 
Érdemes volt térdemen térdepelnem!
De mondd még egyszer. Félek még. A kegy
Kétszer kimondva nem lesz kétszer egy,
De hátha biztosabb.
 
 
BOLINGBROKE:
 
 
Megerősítem,
Hogy megbocsátok.
 
 
YORK HERCEGNÉ:
 
 
Ó, te földi isten!
 
 
BOLINGBROKE:
 
 
Ami viszont sógoromat,
Az apátot és társaikat illeti,
Rettentő bosszú vár mindannyiukra.
Nagybátyám, küldj csapatot ellenük,
És Oxfordban vagy másutt csapj le rájuk.
Halált érleljen mocskos árulásuk,
Biztos vagyok, hogy mindet megtaláljuk.
Ég veled, bátyám; öcsém, ég veled,
Jól kérő anyád óvta meg életed.
 
 
YORK HERCEGNÉ:
 
 
Jöjj, vén fiam, te újjászült gyerek.
 
 
Mind el.
 
 
  1. SZÍN
 
 
Exton és egy Szolga jön
 
 
EXTON:
 
 
Megfigyelted, mit mondott a király?
„Egyetlen barátom sincs, aki megment
Az eleven veszélytől?” Észrevetted?
 
 
SZOLGA:
 
 
Ezt mondta.
 
 
EXTON:
 
 
„Nincsen egyetlen barátom?”
Még meg is ismételte. Sürgetést
Vettem ki ebből. Így volt?
 
 
SZOLGA:
 
 
Így, uram.
 
 
EXTON:
 
 
És mikor mondta, rám nézett. De úgy,
Mintha még azt is hozzátette volna:
„Te vedd le ezt a terhet a szívemről!”
Pomfretre utalt, és a rab királyra.
Meg is teszem. Nincs nálam jobb barátja.
 
 
Mindketten el.
 
 
  1. SZÍN
 
 
Pomfret. A várbörtön
Richárd király jön
 
 
RICHÁRD:
 
 
Azon tűnődöm, hogyan is viszonylik
A börtönöm a széles nagyvilághoz.
A világ emberekkel van tele,
Itt rajtam kívül nincs teremtett lélek,
Ennyit tudok. Nem sok, de van időm.
Elmém legyen a lelkem felesége,
Lelkem a férj, és egész nemzedéknyi
Gondolat jöjjön létre a frigyükből,
És lakják be e kicsike világot,
Ahogy a kinti világot a népek,
Mert nem nyughat a gondolat. A jobb is,
Mely Istenre irányul, kételyek közt
Vergődik, és az Ige érveit
Az Ige ellen fordítja. Például:
„Engedjétek a kisdedeket hozzám!”
Vagy: „Könnyebb a tevének a tű fokán...”
A nagyravágyó eszmék lehetetlen
Csodákra törnek: gyönge körmeimmel
Hogyan tudnék a kvarcba járatot
Vájni és falaim közül kijutni?
S mert nem lehet, eszméim gőgbe fúlnak.
A gondolat úgy nyugtatja magát,
Hogy nem az első és nem az utolsó,
Amely fogságban, rabnak születik.
Koldus vagyok, aki a kalodában
Azzal hessenti el a szégyenét,
Hogy sokan ültek és fognak is ülni;
Megnyugszunk ebben valamennyien,
S a megaláztatást azokra toljuk,
Akik korábban voltak így bezárva.
Eljátszom én itt több szerepet is,
Bár egyikük sem boldog. Hol királyként
Kívánom azt az árulók miatt,
Hogy hadd lehessek koldus, és leszek;
Hol azt mondatja velem a nyomor, hogy
Királyként mégis jobb volt a sorom.
És király leszek újra; ámde ismét
Eszembe jut, hogy Henrik letaszított,
És semmi lettem. Akármi legyek,
Én is, más is, és minden egyes ember
Telhetetlen, míg bele nem törődik,
Hogy semmi.
Zene hangzik
Zenét hallok? Tartsátok be a ritmust!
Az édes zene csúnya lesz, ha benne
Az idő és a mérték megtörik!
Ilyen az élet muzsikája is.
Most kényes füllel észlelem, hogy egy húr
Hamisan pendül, rossz ütemben lép be,
De életem összhangját, ritmusát
Nem hallván megtörtem az ütemet.
Fecséreltem időm, most ő fecsérel
Engem. Ketyegő óra lett belőlem,
Percek a gondolataim, szemem
A számlap, sóhajaim számjegyek,
Kezeim mutatók, és körbejárva
Törlik le könnyeim. És üt az óra,
A szívem üti el, hány óra van,
Harang gyanánt. Sóhaj, könny és nyögés
Jelzi a perceket, egész időm
Henrik gőgjét, örömét hirdeti,
Az ő kakukkos órája vagyok.
Megőrjít ez a zene, abbahagyni!
A tébolyultakat kijózanítja,
De engem a zene csak megbolondít.
És mégis legyen áldott, aki küldte!
A szeretet jelét kapta Richárd,
Kincs ez a mindent gyűlölő világban.
 
 
Lovász jön.
 
 
LOVÁSZ:
 
 
Üdvözlet, felséges király!
 
 
RICHÁRD:
 
 
Üdv, nemes lovag!
Értünk lyukas garast senki sem ad.
Ki vagy te? Hogy kerülsz ide, ahol
Ember nem jár, csak egy nyomorult pára
Hoz ételt, hogy tengődhessek tovább?
 
 
LOVÁSZ:
 
 
Istállódban voltam lovász, uram,
Mikor még király voltál. Yorkba mentem,
Majd némi fáradsággal engedélyre
Tettem szert, hogy még egyszer lássalak.
Jaj, uram, láttam én a koronázást
Londonban, és fájt elnéznem, ahogy
A szürke Barbaryt Henrik megülte;
Őt lovagoltad, uram, annyiszor,
Őt istápoltam annyi gonddal én!
 
 
RICHÁRD:
 
 
Barbaryt lovagolta? – Mondd, barátom,
Hogy viselte magát?
 
 
LOVÁSZ:
 
 
Rátartian,
A talajt szinte alig érintette.
 
 
RICHÁRD:
 
 
Rátartian ült Henrik is a hátán.
Királyi kezemből evett a dög,
És büszke volt, hogy annyit simogattam.
Meg mért nem botlott? El mért nem esett?
Bukással jár a gőg, nyakát szegi
A lovat bitorló büszke vitéz.
Bocsáss meg, lovam, hogy téged okollak!
Hiszen te arra vagy teremtve, hogy
Az ember terhét hordozd. Nem vagyok
Ugyan ló, mégis terhet hordok én is,
Mint egy szamár, sarkantyú vág belém,
És tajtékozom Bolingbroke alatt.
 
 
Börtönőr jön étellel.
 
 
BÖRTÖNŐR (Lovászhoz):
 
 
Menj innét, nem neked való hely ez.
 
 
RICHÁRD:
 
 
Menj el, ha engem valóban szeretsz.
 
 
LOVÁSZ:
 
 
A szívem beszél az ajkam helyett.
(El)
 
 
BÖRTÖNŐR:
 
 
Essél neki, uram, az ételednek.
 
 
RICHÁRD:
 
 
Előbb kóstold meg, ahogy eddig tetted.
 
 
BÖRTÖNŐR:
 
 
Sir Exton nemrég jött meg a királytól,
És azt parancsolta, hogy nem lehet.
 
 
RICHÁRD:
 
 
Ördög vigye Lancaster Henriket,
Meg téged is! Türelmem elfogyott!
 
 
(Megüti)
 
 
BÖRTÖNŐR:
 
 
Segítség, segítség!
 
 
Exton jön szolgákkal, fegyverben
 
 
RICHÁRD:
 
 
Nahát, így rohan le a túlerő?
Gazember, saját kardod lesz a veszted!
(Elveszi az egyik kardot, és levágja a tulajdonosát)
Egy lyukat te is tölts ki a pokolban!
Megöl egy másikat is. Exton leszúrja Richárdot
Örökké lángoló tűz rágja szét
A kezedet! Exton, a kardod áthat,
Királyi földet király vére áztat.
Lelkem, az égbe fel! Ott vár a trónszék,
Míg porcikáim itt lent oszlanak szét.
(Meghal)
 
 
EXTON:
 
 
Értékes ember és királyi vér:
Megöltem mindkettőt, de hát miért?
A sátán, amely rám szemet vetett,
Azt mondja most, hogy pokoli e tett.
A holt királyt az élőhöz viszem.
A többit itt várja a cinterem.
A halottakat kiviszik, mind el
 
 
6. SZÍN
 
 
Windsor. Terem a kastélyban
Harsonák. Bolingbroke és York kísérettel
 
 
BOLINGBROKE:
 
 
Kedves York, hírlik, hogy a lázadók
Gloucestershire-ben Cicester városát
Porig égették. Nincs még hírem arról,
Hogy levertük és elfogtuk-e őket.
 
 
Northumberland jön.
 
 
Üdv, nemes lord. Mi újságot hozol?
 
 
NORTHUMBERLAND:
 
 
Először is, a trónod legyen áldott!
Másodszor: Spencer, Salisbury, Kent,
Blunt feje test nélkül Londonba ment.
Hogyan fogták el őket és miképp,
E jelentésben terjesztem eléd.
 
 
(Iratot ad át)
 
 
BOLINGBROKE:
 
 
 
 
Köszönjük, kedves Percy, fáradalmad,
Az érdemedhez méltó lesz jutalmad.
 
 
Fitzwater jön.
 
 
FITZWATER:
 
 
Felség, Oxfordból Londonba vitettem
Brocas és Sir Bennet Seely fejét,
A két veszélyes felségárulóét,
Kik Oxfordban az életedre törtek.
 
 
BOLINGBROKE:
 
 
Fitzwater, nem feledjük ténykedésed,
Nemes tettedre válaszunk se késhet.
 
 
Percy jön, vele Carlisle püspök.
 
 
PERCY:
 
 
Felség, a westminsteri lázadó
Apát a kínzó bűntudat miatt
Megadta testét immáron a földnek.
De él még Carlisle püspök, hogy a bűnét
Királyi szavaid most megítéljék.
 
 
BOLINGBROKE:
 
 
Carlisle, halld hát az ítéletemet:
Keress egy zárdát, ott egy szegletet,
Jobbat, mint eddig, élj ott szépen, és
Ha nyugton maradsz, nem ér büntetés.
Noha benned ellenségre találtam,
A jellemedben sok nemes vonás van.
 
 
Exton jön. Kíséret koporsót hoz
 
.
EXTON:
 
 
Nagy király, itt e koporsóba zárva
Hozom, amitől félhettél korábban.
Fő ellenséged fekszik benne holtan.
Bordeaux-i Richárd nem lélegzik immár.
 
 
BOLINGBROKE:
 
 
Exton, ne hidd, hogy ezért köszönet jár.
Gyalázatos tett, amit elkövettél,
Amit rám és e híres földre kentél.
 
 
EXTON:
 
 
Uram, a szavadból mindenki értett!
 
 
BOLINGBROKE:
 
 
Ki mérget szed, nem szereti a mérget,
Téged sem én. Kívántam, veszne el,
De a gyilkost gyűlölöm, és szeretem
A meggyilkoltat. Bűntudat legyen
A díjad, s nem dicséret, sem kegyem.
Csak éjjel járhatsz, Káin majd vezet,
A napfény ne láthassa fejedet.
Urak, higgyétek el, hogy gyászolom,
Fáj, hogy vér kísér magas utamon.
Sirassuk hát együtt mindannyian,
Gyászt ölteni mindünknek oka van.
Zarándoklatra megyek, vár a Szentföld,
Hogy lemossam a vért bűnös kezemről.
Induljunk fohászkodva, búval telve
A túl korai ravatalt követve.
 
 
Mind el.

 

Hozzászólások

Hozzászólás megtekintése

Hozzászólások megtekintése

Nincs új bejegyzés.