Ugrás a tartalomhoz Lépj a menübe
 


Moliére: A mizantróp (Petri György fordítása – a versbetét Szabó Lőrincé) II. jelenet

2011.03.30

Moliére: A mizantróp

(Petri György fordítása – a versbetét Szabó Lőrincé)


II. jelenet


Oronte, Alceste, Philinte


ORONTE Éliante és Céliméne a városba ment.
Azt mondták, keresselek idefent. Nem
vagyok olyan, aki hízeleg, de meg
akarom mondani neked, hogy
fantasztikusan nagyra tartalak,
tulajdonképp azt hiszem, zseni vagy.
Irigylem, csodálom a tehetségedet rég,
sokszor gondoltam, bár csak a barátod lehetnék.
Őszintén beszélek, és akárki én sem vagyok,
a barátságomat talán elfogadod.
De bocsáss meg, hozzád beszélek...
ALCESTE (teljesen révetegnek látszik, mint aki nem is hallja,
hogy Oronte hozzá beszél)
Hogyan? Énhozzám?
ORONTE Tehozzád. Talán valamivel megsértettelek?
ALCESTE Nem, dehogyis, csak nagyon meglepett,
váratlan ez a túlzott tisztelet.
ORONTE Amit mondasz, az pedig engem lep meg:
a tehetséged ennyit megkövetelhet.
ALCESTE No de...
ORONTE Nem tudok egyet se, ki nálad többet érne,
a legjobbakat is figyelembe véve. ALCESTE No
de...
ORONTE Forduljak fel, ha nem mondok igazat!
Én nem tudom megjátszani magamat,
ki kell mutatnom érzelmeimet, engedd,
hogy szívből megöleljelek!
ALCESTE No de...
ORONTE Nem engeded?
ALCESTE Nem erről van szó. De valahogyan a
barátság rejtélyesebben fogan, s
azzal csak a nevét profanizáljuk,
hogyha úton-útfélen fölkínáljuk.
Barátság nem támad ilyen elhamarkodottan,
meg kell ismernünk egymást előbb alaposabban,
ki kell ismernünk egymás minden vonását,
nehogy aztán megbánjuk majd a vásárt.
ORONTE Nohát! A nagy emberek ritkán bölcsek!
Ezek után csak még jobban becsüllek. A
barátságot bízzuk az időre, de addig is:
rendelkezzél velem! Ha segíteni tudok
bármiben...
hiszen, gondolom, te is jól tudod,
mit számítanak a kapcsolatok,
s nekem, úgyszólván, minden fontos helyen
megvan a megfelelő emberem,
bármikor szólni tudok odafenn.
De most éppen én magam vagyok gondban,
részben ezért, hogy idetolakodtam.
Felolvasnám egy új szonettemet. Még csak
nemrég készültem el vele, és nem tudom
eldönteni, hogy milyen, s nem vagyok biztos,
hogy így lejöhet. Arra kérlek, hogy ítéljed te
meg.
ALCESTE Félek, nem a megfelelő személyt választottad.
ORONTE Miért?
ALCESTE Túlságosan őszinte vagyok.
ORONTE Éppen ez az, amit akarok.
A kíméletlen, nyers őszinteséget,
ezt akarom, pontosan erre kérlek.
ALCESTE Hát jó. Akkor térjünk a tárgyra, kérlek.
ORONTE Szenett: A remény. Témája egy asszony,
ki föltüzelte a reményeimet.
A remény... Semmi nagy pátosz vagy zengzetesség,
visszafogott, tartózkodó és gyengéd. ALCESTE Majd
meglátjuk.
ORONTE A remény... Nem tudom, hogy a hangneme
eléggé egyszerű,
eléggé könnyed-e,
elég természetes-e a szóhasználatom.
ALCESTE Szabadjon hallanom.
ORONTE Annyit még tudni kell,
negyedóra alatt készült a költemény.
ALCESTE A gyorsaság nem művészi erény.
ORONTE Vigasztal a remény, valóban.
S a bánathoz képest öröm;
De, Phillis, bármi haszna hol van,
Ha utána semmi se jön?!
PHILINTE Micsoda indítás! Tökéletes, remek.
ALCESTE Azt mered mondani, hogy ez költészet neked?
ORONTE Nőtt-nőtt az ígérete folyton,
De itt a több a kevesebb:
Szívélyességben ne buzogjon,
Ki csak reménnyel hiteget.
PHILINTE Találó szavak!
ALCESTE Te dicsérsz ilyen baromságokat?
ORONTE Hogyha örök várakozásban
egyre szítanom kell a vágyam,
Az a halál előlege.
Phillis, kegyét kívánni szűnök;
Minden reménytől kiürülök,
Annyi reménnyel tölt tele!*
PHILINTE És a vége! Kész telitalálat!
ALCESTE Neked is ilyen véget kívánok.
PHILINTE Nem hallottam még verset, ilyen jól megcsináltat.
ALCESTE Hogy a...
ORONTE (Alceste-hez)
Ugyan, ő hízeleg.
De 'te emlékezz rá, hogy mire kértelek:
halljam őszinte véleményedet.
ALCESTE Minden író őszinteséget követel,
aztán, ha megkapja, rosszul viseli el.
Nemrég valakitől - nem mondok nevet -
olvastam épp hasonló verseket.
Neki mondtam, hogy az jellemzi a biztos ízlésű embert,
hogy képes leküzdeni az írási ingert.
S ha már mindenképp írhatnékja támadt,
ne mutogassa versét rögtön fűnek-fának.
Mivel a tolakodó, túl heves
közlési vágy könnyen közröhej tárgya lesz.
ORONTE Tehát azt mondod, hogy rosszul teszem...
ALCESTE Semmi ilyet nem mondtam. Neki mondtam,
hogy kritikátlanul ne adjuk ki magunkat, mert
a rutin és a modor halálra untat, és az
emberek a hibáinkra vadásznak: hiába
bizonyítottunk már ezerszer
egyetlen félresikerült munkánk lejárat. ORONTE
Szóval azt mondod, hogy rossz a szonett?
ALCESTE Nem. Neki mondtam, hogy hány pályát tönkretett
ez a járványos közlési düh,
mely napjainkban pusztít mindenütt.
ORONTE Tehát nem tudok írni, és rá emlékeztetek?
ALCESTE Nem. Neki mondtam, hogy nem éri meg,
folyton zaklatni a szerkesztőségeket, s
hogy nem pótolja azt a nyomdafesték, ha
hiányzik a műgond és a tehetség.
ORONTE Értem. Azt hiszem, megértettelek. No
de a szonett...? Mi legyen vele?
ALCESTE Szemétkosárban a helye.
Rosszak a minták, amiket követ,
s erőltetettek a kitételek!
Mi az, hogy: Bánathoz képest öröm?
Vagy ez: Utána semmi se jön?
Meg hogy: Szívélyességben ne buzogjon,
Ki csak reménnyel hiteget?
S a vége: Minden reménytől kiürülök,
Annyi reménnyel tölt tele?
Csinált, szellemeskedő modor,
természetesség, igazság sehol!
Játék a szavakkal, megjátszott szenvedély; a
természet sohasem így beszél.
Elborzaszt ez a kor.
Hová süllyedt az ízlés a nyers elődök óta?
A mai csodáknál mennyivel többet ér,
figyeljetek csak! ez a kis régi nóta:
Szólna Henrik, a király:
Párizst adom néked,
De cserébe csere jár,
Add a szeretődet -
Szólnék: Henrik, jó király,
A nagy Párizs túl kis ár,
Túl kis ár megkapni, hej,
Az én szeretőmet!
Rímelése szegény, stílusa elavult rég,
nem érzitek, mégis mennyivel többet ér,
mint ezek a mai művirágok, mütyürkék?
Hogy itt a tiszta szenvedély beszél?
Szólna Henrik, a király:
Párizst adom néked,
De cserébe csere jár,
Add a szeretődet -
Szólnék: Henrik, jó király,
A nagy Párizs túl kis ár,
Túl kis ár megkapni, hej,
Az én szeretőmet!`
Hát igen, így beszél, aki valóban szeret.
ORONTE Én viszont fenntartom, hogy szonettem jó.
ALCESTE Ez minden szerzőnek szíve joga.
Az viszont engedtessék meg nekem,
hogy erről más véleményem legyen.
ORONTE Sokaknak tetszik, és ez elég nekem.
ALCESTE De azok színlelik, én meg nem színlelem.
ORONTE Azt hiszed, te vagy csak értő elme?
ALCESTE Hinnéd te is, ha egy dicsérő szavam lenne.
Szabó Lőrinc forditása
ORONTE Jól megvagyok a dicséreted nélkül.
ALCESTE Bölcsebb is, ha az ember helyzetével kibékül.
ORONTE Azért érdekelne a te írói vénád,
hogy dolgoznád fel ugyanezt a témát!
ALCESTE Lehet, hogy én is éppilyen silányat
írnék, csak én nem mutogatnám másnak.
ORONTE Micsoda nagyképűség! Micsoda...
ALCESTE Ha seggnyaló kell, eredj máshova.
ORONTE De miféle hang ez, fiatalember?
ALCESTE Pontosan olyan, Mester, amilyen kell.
PHILINTE Ezt hagyjátok abba! Most már elég.
ORONTE Már itt sem vagyok, örülök, hogy megismerhettelek.
ALCESTE Én nemkülönben. Isten veled.

 

Hozzászólások

Hozzászólás megtekintése

Hozzászólások megtekintése

Nincs új bejegyzés.