Ugrás a tartalomhoz Lépj a menübe
 


Weöres Sándor: Öldöklő magány

2010.03.29

A kedvem gömbje domború,
bizony belülről homorú.

A magányom már fojtogat,
magam füstjével oltogat,

megfekszi az asztalomat,
teleül minden székemet,

az ördög kenyerére ken,
az ördögné hajába fon,

a költőtársam estelig
és hálótársam reggelig.

De fekete a nappalom
és de szürke az éjjelem!

A méz, a lúg, a tej, a vér
hozzám, pokloshoz, el nem ér.

Unom már minden részemet,
a gyomromat, a fejemet.

Egy nap a tükörből talán
idegen arc fog nézni rám.

 

 

Hozzászólások

Hozzászólás megtekintése

Hozzászólások megtekintése

Nincs új bejegyzés.